Pesti Srácok

Felrobbant egy tehervonat egy bulgáriai kisfaluban

null

Kisiklott és robbanást okozott egy gázszállító tehervonat szombat hajnalban Bulgária észak-keleti részén, a hatalmas robbanás mintegy 50 épületet letarolt, és a legfrissebb, esti jelentések szerint legalább hét ember halálát okozta. A vasúti katasztrófa következtében a bolgár belügyminisztérium közlése szerint 29-en sérültek meg, sokakat közülük súlyos égési sérülésekkel vittek kórházba.

A Fekete-tengeri Burgasz kikötőjéből a Duna menti Rusze városába tartó szerelvény két tartálykocsija siklott ki hajnali 5 óra 40 perckor Hitrino falu állomásán. Az egyik tartályban propán-bután, a másikban propilén gáz volt. A kocsik nekiütköztek egy elektromos vezetéknek, majd felrobbantak és lángolni kezdtek. A lángok megfékezésén és a túlélők felkutatásán mintegy 150 tűzoltó dolgozott. A rendőrség is vizsgálja a baleset körülményeit, és megkezdték a balesetet túlélő mozdonyvezető kihallgatását.

A két robbanás súlyos tüzet okozott, és legalább húsz épületet romba döntött. Sok a sebesült. Sokan megégtek" - mondta a reggeli híradásokban Georgi Kosztov, a szófiai belügyminisztérium főtitkára. A helyszínen készült videofelvételek számos lángokban álló házat mutattak, és mentőautókat, amint sérülteket visznek el a mintegy 900 lakosú településről. Nurudin Iszmail hitrinói polgármester újságíróknak azt mondta, hogy gyerekeket temetett maga alá az egyik összeomló ház.

Nikolaj Nikolov, a bolgár rendőrség tűz- és katasztrófavédelmi illetékese reggel még úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok nem számítanak újabb robbanásra. Később, robbanásveszélyre hivatkozva, mégis kiürítették az egész települést, és különleges mentők megkezdték a szerelvény többi tartálykocsijában lévő veszélyes anyagok átfejtését és elszállítását. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, aki a nap folyamán felkereste a katasztrófa helyszínét, arra kérte az állampolgárokat, hogy véradással segítsenek a sérültek ellátásában.

PestiSracok facebook image

Boriszov az újságíróknak azt mondta, hogy még emelkedhet a halálos áldozatok száma. Szavai szerint a sérültek közül néhányan testfelületük több mint 90 százalékán megégtek, és a robbanás okozta károk is igen kiterjedtek a faluban. A kormány hétfőre nemzeti gyásznapot hirdetett a robbanás áldozatainak tiszteletére.

Orbán Viktor miniszterelnök bolgár kollégájának, Bojko Boriszovnak írt levélben fejezte ki együttérzését a bulgáriai Hitrinónál történt vonatkatasztrófa miatt. „Bízom abban, hogy a tűzoltók és a rendvédelmi szervek a következő órákban sikerrel fékezik meg a lángokat, és elkezdődhet a károk felmérése. Biztosíthatom, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani a helyreállítási munkálatok során" - fogalmazott levelében Orbán Viktor.

- írta a kormányfő.

Forrás: MTI/MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.