Pesti Srácok

A Fidesz-KDNP szerint ha az ellenzéken múlna, akkor nem lenne adócsökkentés

null

A kormánypártok véleményét ismertető Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy Akik nem támogatták az adócsökkentést című tablót, amely azokat az ellenzéki politikusokat ábrázolta, akik a decemberi parlamenti zárószavazáson nem támogatták az adócsökkentéseket.

A képet kommentálva úgy fogalmazott: "Vona Gábor ezúttal is egy platformra került Gyurcsány Ferencékkel, hiszen ő maga sem szavazta meg ezeket az adócsökkentéseket". A baloldal már korábban sem támogatta a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklését és a kétgyermekes családok adókedvezményének növelését sem - tette hozzá Hollik István, aki szerint "a baloldal ugyanott folytatja, ahol abbahagyta", hiszen kormányzásuk alatt is "folyamatosan emelték az adókat". A kormánypárti politikus azt is mondta, hogy a baloldal beszántaná a családi adókedvezményeket, visszaállítaná a többkulcsos adórendszert, és további terheket rakna a vállalkozásokra. Ezzel szemben a polgári kormányzás óta Magyarország erősödik, évről évre egyre több az adócsökkentés - mondta a kereszténydemokrata képviselő, kiemelve a személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentését, a családi adókedvezmény körének szélesítését, a társasági adó 9 százalékra mérséklését, a munkáltatói járulékok csökkentését, valamint például az alacsonyabb lakásépítési áfát. Hollik István szerint ezeket a lépéseket "az ellenzék kezdettől fogva támadja, sohasem szavazza meg". A Fidesz-KDNP azonban az adócsökkentések pártján áll, mert mióta csökkennek az adók, a magyar gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, és a bérek is emelkednek - mondta.

A képviselőt megkérdezték arról, hogy az Országos Roma Önkormányzat 1,3 milliárd forint speciális támogatást kap a kormánytól. A képviselő erre úgy reagált: ebből is látszik, hogy a kormányzat elkötelezett a romák társadalmi felzárkózása iránt. Attól még, hogy korábban történt egy szabálytalanság, a kabinetnek támogatnia kell a romák társadalmi felzárkózásának ügyét - jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy az elmúlt évek eseményei után szorosabb ellenőrzésre van szükség.

PS/MTI, fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.