Pesti Srácok

Helyettes államtitkár lesz a KEKKH korábbi vezetője

Helyettes államtitkár lesz a KEKKH korábbi vezetője

A Belügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezik ki január 1-től Ignácz Istvánt, aki korábban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) vezette – derül ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből.

A Magyar Nemzet cikke szerint azt még nem tudni, hogy pontosan milyen területért felel majd. Elképzelhető, hogy a nemrég távozott rendészeti államtitkár, Tasnádi László feladatait veszi át.

A lap több korábbi sajtócikkre hivatkozva azt írja, Ignácz, Pintér Sándor belügyminiszter egyik bizalmasa, az első Orbán-kormány alatt Pest megyében, majd Szabolcs-Szatmár-Beregben volt rendőrfőkapitány. A KEKKH elnökeként ő vezette az új típusú személyazonosító igazolványok idén év eleji bevezetését illetve ő vezette a 2006-os tévéostrom után elrendelt belső vizsgálatot. A rendőri vezetők ellen indult eljárásban meg is hallgatták a Fővárosi Törvényszéken, ahol Gergényi Péter ellen vallott.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: infoter.eu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.