Pesti Srácok

Időszakosan enyhült a migrációs nyomás, de ez nem az EU érdeme

Időszakosan enyhült a migrációs nyomás, de ez nem az EU érdeme

Mindössze a körülmények szerencsés összjátékának köszönhető, hogy jelenleg nincs jelentős migrációs nyomás Európán, nem pedig annak, hogy az EU megtalálta volna a közös megoldást vagy megtette volna a szükséges intézkedéseket – hangsúlyozta Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán.

Sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy az uniós tárcavezetők ülésén hónapról hónapra előveszik a bevándorlási válság kérdését, de „pont úgy nem történik semmi, mint ahogy nem történt korábban sem”. Szijjártó leszögezte, a krízis végleges megoldásához ki kellene közösen mondani, hogy

PestiSracok facebook image

Az EU ne csak a nyugati részre figyeljen

Véleménye szerint abban is megállapodásra kellene jutni, hogy „a cél a bevándorlási nyomás megállítása”. Aggályosnak nevezte, hogy az EU földrajzilag rendkívül egyoldalú megközelítést alkalmaz a migrációs származási és tranzitországokkal kötött partnerségi egyezmények terén, és azt sürgette, hogy az unió ne csak afrikai, hanem közel-keleti és ázsiai országokkal – Afganisztánnal és Pakisztánnal, valamint a Szíriához közeli államokkal, Irakkal, Libanonnal és Jordániával – is kössön ilyen kompakt megállapodásokat. Mint mondta, nem helyes, hogy az Európai Unió kizárólag a mediterrán útvonalra fókuszál, a nyugat-balkánira nem.

Afrikáról szólva Szijjártó kiemelte, az EU-nak a gazdasági lehetőségek kihasználása mellett a bevándorlási kérdéseket is napirenden kellene tartania. Hangsúlyozta, „a kulcsszó a feltételesség”, meg kell követelni az uniós fejlesztési pénzekben részesülő afrikai országoktól, hogy „hajtsanak végre olyan változtatásokat, amelyek nyomán megszűnnek a migráció kibocsátó vagy tranzitországai lenni”.

Stabilitás mindenek előtt

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az uniós külügyminiszterek a hétfői ülésen nyilatkozatot készültek elfogadni, amelyben az egyiptomi vezetést bírálnák a civil szervezeteket érintő szabályozás miatt, Magyarország azonban vétót fog emelni a határozattal szemben, mert félő, hogy amennyiben az ország stabilitását jelenleg biztosító rendszer megremeg, akkor emberek milliói indulhatnak meg Európa felé. Hozzátette, a kormány éppen ezért azt is fontosnak tartja, hogy az EU „Törökországot se helyezze kritikai nyomás alá”.

A külügyi tanács ülésén egyebek mellett Szíria kérdéséről is egyeztettek a tárcavezetők. Szijjártó ennek kapcsán rámutatott, a migrációs válságot részben tápláló szíriai polgárháború rendezésének az előfeltétele, hogy megállapodás szülessen az Egyesült Államok és Oroszország között.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.