Pesti Srácok

Johannis megvétózta, hogy muszlim legyen Románia miniszterelnöke

Johannis megvétózta, hogy muszlim legyen Románia miniszterelnöke

Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Iohannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszternek: az elnök kedden másik javaslatot kért a parlamenti többséggel rendelkező PSD-ALDE szociálliberális koalíciótól.

Az államfő rövid bejelentésében nem adott magyarázatot az elutasításra. Annyit mondott, hogy döntését a jelölt mellett vagy ellen szóló érvek alapos megfontolása után hozta meg. Azzal, hogy nem bízott meg mást kormányalakítással, hanem újabb javaslatot kért a parlamenti többségtől, elismerte annak jogát a kormányfő jelölésére, így feltehetően csak a jelölt személye ellen volt kifogása.

A romániai őshonos muzulmán kisebbségből származó Sevil Shhaideh eddig nem volt szélesebb körben ismert román politikus, de munkatársai roppant nagy munkabírású, nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkező igazi "profiként" jellemezték. Jelölése óta főleg szíriai származású férjével kapcsolatban merültek fel kifogások. Akram Shhaideh ugyanis állítólag két évtizeden keresztül a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, és a közösségi portálokon közzétett bejegyzéseiből az derül ki, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök híve, valamint a Hezbollah libanoni, síita terrorszervezet szimpatizánsa.

Az elnök bejelentése politikai válságba sodorhatja Romániát, mert a többségi koalíció vezető erejének számító szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea a jelölt nevének előterjesztésekor figyelmeztette az államfőt, hogy Shhaideh az egyedüli javaslatuk, ha Iohannis nem fogadják el, "máshol" (feltehetően az alkotmánybíróságon) találkoznak.

PestiSracok facebook image

Dragnea korábbi nyilatkozataival azt sejtette, hogy a PSD az államfő felfüggesztésétől sem riadna vissza, amennyiben a jobboldali államfő nem fogadja el a szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjét. Romániát tavaly november óta Dacian Ciolos független miniszterelnök szakértői kormánya vezeti, amelynek a decemberi választások óta már csak ügyvivői jogköre van.

Forrás: MTI; fotó: avrupaturkgazetesi.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.