Pesti Srácok

Komoly átrendeződés az európai sörpiacon – A Dreher is tulajdonost vált

Komoly átrendeződés az európai sörpiacon – A Dreher is tulajdonost vált

A japán Aszahi söripari konglomerátum tulajdonába kerül az AB InBev által nemrég felvásárolt SABMiller öt kelet-európai érdekeltsége, köztük a magyar Dreher sörgyár. Erre azért van szükség, hogy ne sérüljenek az európai uniós versenyszabályok.

Az Asahi Group Holdings japán cég kedden megerősítette azt a lapértesülést, hogy megvásárolja az AnheuserBusch InBev nemrégiben birtokába került öt kelet-európai sörmárkáját, köztük a magyar Drehert. A cég megerősítette a Nikkei japán üzleti lapnak azt az információját is, hogy mintegy 900 milliárd jent (7,8 milliárd dollárt) fizet egyebek között a cseh Pilsner Urquell és Kozel, a lengyel Tyskie és Lech, valamint a magyar Dreher megszerzéséért. Az Aszahi a magyar, a lengyel és a cseh márkákon kívül Szlovákiában és Romániában vásárolt be.

A japán gyártó 2017 első felében – amikorra az Európai Bizottság beleegyezése is várható – tervezi lezárni az akvizíciót, amellyel globális tényezővé szeretne válni a sörpiacon. Különösen Európában számít sikerre, ahol már korábban megvette a Peroni és a Grolsch márkákat az AB InBevtől 2,55 milliárd euróért. Elemzők arra számítanak, hogy az Aszahi az Európában eladott sörmennyiség 9 százalékát fogja szállítani (leszámítva Oroszországot).

PestiSracok facebook image

A legnagyobb megvette, majd feldarabolta a második legnagyobbat

A világ vezető sörgyártója, a belga–brazil Anheuser-Busch InBev októberben 96,2 milliárd dollárért vásárolta fel a SABMillert, a második legnagyobb sörgyártót. A létrejött új társaság a nemzetközi sörpiac harmadát felügyeli. Az AB InBev viszont már korábban bejelentette, hogy értékesíti a SABMiller magyarországi, romániai, csehországi, szlovákiai és lengyelországi aktíváit. Erre azért kényszerül, hogy elejét vegye annak a vádnak, hogy visszaél erőfölényével, és az egyesülés megsérti az unió közösségi versenyszabályait.

Egy november eleji Reuters-értesülés szerint a Mol is ajánlatot tett egy konzorcium tagjaként a sörmárkák megvásárlására. A Mol a lengyel Maspex Wadowice Group üdítőital-gyártóval és a PZU biztosítóval együtt nyújtotta be ajánlatát. A Mol nem kommentálta akkor az értesülést az MTI érdeklődésére.

Az Euromonitor adatai szerint jelenleg stagnál a 21 milliárd dollár értékűre becsült japán sörpiac, s 2019-ig nincs is kilátás számottevő növekedésre. Eközben a globális sörpiacon 8,2 százalékos bővülés várható. Az Aszahi és a többi japán sörgyártó így szinte vadássza a külföldi akvizíciós lehetőségeket, hogy csökkentsék függőségüket a hazai piactól, amelyet ráadásul még a defláció, a visszaeső fogyasztás és a népesség fogyása is visszahúz. Elemzők szerint ráadásul az Aszahi az új márkák segítségével meghódíthatja a prémiumkategóriákat kedvelő fia­tal japán sörivók egy részét.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.