Pesti Srácok

Madrid kitiltja a kamionokat a városból vízkereszt idejére

Madrid kitiltja a kamionokat a városból vízkereszt idejére

Terrortámadástól tartva úgy döntött a madridi vezetés, hogy a január első hetében tartandó hagyományos vízkereszt idejére elővigyázatosságból kitiltja a főváros területéről a 3,5 tonnás vagy annál nehezebb teherautókat.

Az El Mundo című spanyol napilap pénteki beszámolója szerint a madridi városháza a december 19-i berlini gázolásos merénylet nyomán határozott a január 3-án, 4-én és 5-én érvényben lévő intézkedésről, amellyel el akarja kerülni, hogy hasonló támadás történjen Spanyolországban is.

Madridban - csakúgy, mint Spanyolország számos más városában - január 5-én, azaz a vízkereszt ünnepét megelőző napon pompás felvonulásokat rendeznek a háromkirályok, azaz a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár tiszteletére. A parádé részeként feldíszített kocsik szelik keresztül a várost, a három bölcs pedig nagy csinnadrattával és kísérettel vonul végig az utcákon. Az esemény minden évben számos látogatót vonz a spanyol fővárosba.

PestiSracok facebook image

Az El Mundo által idézett Javier Barbero biztonsági illetékes elmondta, hogy a teherautókra vonatkozó tilalom időtartama a különböző városrészekben tartandó felvonulásokhoz igazodva más és más. A fontos árukat szállító teherautók különengedéllyel behajthatnak. Az illetékes szerint az utcákon különböző akadályokat is elhelyeznek majd az esetleges támadók feltartóztatása céljából.

Vízkereszt (epifánia) napján - január 6-án - a keresztény egyház elsősorban a háromkirályok látogatását ünnepli a Betlehemben született gyermek Jézusnál.

A Berlin egyik leglátogatottabb karácsonyi vására ellen december 19-én végrehajtott merényletben 12-en haltak meg. Nizzában júliusban történt hasonló támadás, amely jóval több, 86 halálos áldozattal járt.

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.