Pesti Srácok

Megsérült egy magyar a berlini támadáskor

Megsérült egy magyar a berlini támadáskor

Egy magyar állampolgár könnyebben megsérült, de már elhagyta a kórházat - közölte a kormányszóvívó a budapesti Vörösmarty téren tartott sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán azt is mondta, a hétfő esti berlini merénylet egész Európa ellen irányult, így Magyarországot is támadás érte.

"Nem lehetünk naivak (...), az elmúlt másfél évben Európa biztonsági helyzete drasztikusan romlott", aminek elsődleges oka az illegális és ellenőrizetlen migráció - fogalmazott Kovács Zoltán, aki szerint Európa és Magyarország biztonságáért mindent meg kell tenni. Közölte: tudomásuk szerint egy magyar állampolgár is könnyebben megsérülhetett Berlinben, de már elhagyhatta a kórházat. Minderről hivatalos értesítést egyelőre nem kaptak a német szervektől. A kormányszóvivő elmondta, hogy a külügyi tárca munkatársai készen állnak arra, hogy bárkinek segítséget nyújtsanak, akit a tragikus és barbár terrortámadás érintett. Kovács Zoltán a kormány nevében részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, a német népnek és az ország vezetésének.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai Budapesten, a Nyugati pályaudvaron 2016. december 20-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
PestiSracok facebook image

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó arról beszélt a tájékoztatón, hogy nincs információjuk magyarországi terrorfenyegetettségről. Közölte ugyanakkor, hogy megerősítik a rendőri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon. Ugyancsak megerősítették a német és az orosz nagykövetség védelmét, illetve a Terrorelhárítási Központ, illetve a rendőrség munkatársainak fokozott járőrtevékenysége azt a célt is szolgálja, hogy elrettentse azokat, akik esetleg támadásra készülnének - tette hozzá. Arról is szólt, hogy a magyar rendvédelmi szervek és titkosszolgálatok együttműködnek a német hatóságokkal.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjárműve Budapesten, a Nyugati pályaudvaron 2016. december 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Kérdésre válaszolva Bakondi György hozzáfűzte: arra vonatkozó információ nem áll rendelkezésre, hogy a terrortámadással gyanúsított férfi Magyarországon keresztül ment Németországba, illetve járt-e Magyarországon.

További felvételek a fokozott rendőri készültségről Budapesten. Fotó: MTI

Forrás MTI; Fotó: MTI

 
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.