Pesti Srácok

Negyvennyolc törvényjavaslat elfogadását kezdeményezi a kormány tavasszal

Negyvennyolc törvényjavaslat elfogadását kezdeményezi a kormány tavasszal

Negyvennyolc javaslatot tartalmaz a kormány tavaszi törvényalkotási programja. A tárgyalni tervezett előterjesztések között szerepel egy új adózás rendjéről szóló jogszabály, új büntetőeljárási kódex, illetve a Magyar Pszichológus Kamara létrehozását kezdeményező javaslat.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett, az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint az új adózási törvény célja az ügyfélbarát adóigazgatási rendszer létrehozása. Elfogadását májusra tervezik. A nagyobb terjedelmű törvényjavaslatok között új nemzetközi magánjogi kódex, az ügyvédi tevékenységről új jogszabály, valamint a magánnyomozásról törvény elfogadását kezdeményezi a kabinet. 2017 májusában tervezik benyújtani a 2018-as költségvetést és az azt megalapozó törvényjavaslatokat, amelyeket várhatóan júniusban fogad el a Országgyűlés. A programban szerepel az erdészeti informatikai szakmai adatbázist megteremtő erdőtörvény-módosítás. A halgazdálkodási törvény módosításával kötelező lehet a haltermelési létesítmények nyilvántartása, illetve lehetővé válik az őshonos halfajok halászata a bemutatási célú halászati engedély bevezetésével. Az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása érdekében módosulhat a filmtörvény. Forgalmazói kötelezettség lesz a filmalkotások magyar felirattal ellátása a hallássérülteknek, míg audionarráció készítése a vakoknak és gyengénlátóknak. Egyszerűsíthetik a keskeny nyomtávú, turisztikai célú kisvasutak szabályozását a vasúti közlekedésről szóló törvény módosításával. Az indoklás szerint azért, mert aránytalan, ésszerűtlen terhet jelent, hogy ezekre a vonatokra is a normál nyomtávú, közlekedési célú nagyvasutak szabályai vonatkoznak. Az Egri Főegyházmegye tulajdonába kerülhet a helyi érseki palota alatt található, közterületről nyíló pincerendszer az egyes állami tulajdonú ingatlanok egyházi tulajdonba adásáról szóló törvény változtatásával. Módosulhat a vízi közműről szóló törvény, hogy csökkenjenek a lakásvásárlás gazdasági terhei, továbbá hogy elősegítsék az ágazatban a rekonstrukciós feladatok megvalósítását. Napirendre kerülhet a gyermekvédelmi törvény, valamint a családtámogatási törvény módosítása is. Utóbbiban a gyermekvállalás ösztönzése céljából módosíthatják a családok pénzbeli támogatásával kapcsolatos szabályokat.

Forrás: MTI, fotó:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.