Pesti Srácok

Orbán: Vége az akolmeleg szoclib világnak

Orbán: Vége az akolmeleg szoclib világnak

„Azt gondolom, hogy az akolmeleg, egy keretben bégetünk-szoclib világnak vége van” – nyilatkozta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint 2017 a lázadás éve lesz, nem Soros Györgyé, akinek alapítványait ki fogják szorítani Közép-, és Kelet-Európából. Brüsszelről szólva úgy fogalmaz, a jelenleg lényeges pozíciókat a globalista-liberális, status quót képviselő erők tartják kézben, ahol a keresztény, nemzeti európaiaknak nem osztanak lapot.

A 888.hu nagyinterjújában Orbán Viktor arról beszél, a Fidesz igazi self-made sztori, amely húsz harminc srácról szól, akik fellázadnak a világ ellen és megcsinálják a saját történetüket. Hozzátette, a karakter az, ami nem tanulható, minden más elsajátítható, és a Fideszben erős karakterek kerültek egy közösségbe. Olyan emberek, akik csak magukra és egymásra számíthattak. Véleménye szerint a formálódó Trump-adminisztrációval is azért lesz könnyebb az együttműködés, mert ott is hasonló self-made emberek gyűltek össze Donald Trump vezetsével. Mint fogalmaz, „meg lehet változtatni Magyarországot, meg lehet változtatni Európát és az Egyesült Államokat is. Egy országot megváltoztatni csak olyan embernek van esélye, akiből hiányzik a megfelelési kényszer, egyenesen beszél, kimondja, amit gondol, és ha mond valamit, annak van veleje”.

A miniszterelnök arról is beszél, vége az akolmeleg szoclib világnak, a többes szám első személyű mondatok helyett gyakrabban fogunk hallani egyes szám első személyt. A nyolcvanas évek berögződései, rendíthetetlennek hitt pillérei, minthogy „a demokrácia csak liberális lehet, Oroszország csak ellenség lehet, a nemzetközi szervezeteknek mindig igazuk van a nemzetekkel szemben, a szabadpiacnak mindig igaza van az állammal szemben, a politikusoknak az emberek helyett az ideológiára kell hallgatniuk”, recsegnek-ropognak.

Az USA-val való eddigi kényes diplomáciai viszonnyal kapcsolatban elmondta, az amerikai érdekérvényesítésnek van egy körmönfont része, amely NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül akarja érvényre juttatni elképzeléseit, és ezt Soros Györgyön keresztül akarták megvalósítani. Ugyanakkor hozzátette, már román válsztás is a Soros-ellenességtől volt hangos, és ebből is látszik, hogy a 2017 nem az ő éve lesz, hanem róla fog szólni. Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Felderítik, honnan jöttek a pénzek, milyen titkosszolgálati összefüggések vannak, milyen NGO-k milyen érdekeket képviselnek.

PestiSracok facebook image

Brüsszelről szólva Orbán Viktor elmondta, véleménye szerint a lényeges pozíciókat a globalista-liberális, status quót képviselő erők tartják kézben, ahol a keresztény, nemzeti európaiaknak nem osztanak lapot. Céljuk az általuk uralt Európai Egyesült Államok létrehozása. Ugyanakkor hozzátette, a világ nem abba az irányba megy, hogy Brüsszelből diktáljanak a nemzetállamoknak. Mint kifejti, „Brüsszelben még mindig fordítva ülnek a lovon, ezért nem látják, hogy egymás után buknak meg azok, akik szembemennek az emberek akaratával”. Véleménye szerint 2017 a lázadás éve lesz. Egyrészt a középosztályé, másrészt a nemzetállamoké.

Orbán Viktor saját politikai szerepét úgy jellemzi, ha az ember magyarnak születik, akkor előbb-utóbb rájön, hogy ezzel feladatot és küldetést is kapott. Mint fogalmaz, „magyarnak lenni küldetés, feladat, misszió, meló. Egy magyar nyelven felépült, magyar észjárásra épült, nagyszerű, ezeréves civilizációt idegenek között, magányosan ezen a helyen megtartani, felerősíteni, továbbvinni”. Hangsúlyozza, „én ezért dolgozom, ez visz engem előre. Csak lazán, görcs és pátosz nélkül, derűsen, szeretettel”.

Teljes riport

itt

olvasható.

Forrás: 888.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.