Pesti Srácok

Sándor Mária mozgalma képviselőt küldene a Parlamentbe

Sándor Mária mozgalma képviselőt küldene a Parlamentbe

Képviselőt szeretne küldeni a Parlamentbe a Sándor Máriához, a fekete ruhás nőverhez kapcsolható Magyarországért Mozgalom, Kész Zoltán példájára hivatkozva. - tudta meg a Magyar Idők.

A veszprémi időközi választáshoz hasonlóan függetlennek mondott képviselőket juttatna az Országgyűlésbe civil, illetve a „demokratikus ellenzéktől” érkező támogatással a fekete ruhás nővér, azaz Sándor Mária, és a nevével fémjelzett Magyarországért Mozgalom – értesült a Magyar Idők a szervezethez közel álló forrásból. A lap úgy tudja, Kész Zoltán esetét tekintik mintának. Ő az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a liberálisok, valamint helyi civil szervezetek támogatásával szerzett mandátumot a 2014 végén tartott veszprémi időközi választáson.

A Magyar Idők megkeresésére Sándor Mária kijelentette: kormányváltást szeretne, amit az ellenzéki pártok összefogásával tudna elképzelni, A Jobbik nélkül. A Magyarországért Mozgalom esetleges politikai szerepvállalásáról azt mondta: "A választási kampányban a saját utunkat szeretnénk járni. Nagyon sok szakterület képviselői csatlakoztak hozzánk, erre szeretnénk koncentrálni, és a civilek összefogásával akarunk foglalkozni."

PestiSracok facebook image

A mozgalmár azt állítja, nem kötődik egyetlen párthoz sem. "2015 óta, ha valamelyik ellenzéki párt egészségügyi fórumot szervezett, azon általában részt vettünk a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság tagjaival közösen. Egyikükhöz sem tartozom, de próbálom az ellenzéket kézfogásra biztatni, legalább az egészségügy területén." - fejtette ki. Sándor Mária úgy látja, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt kezelhetőbb volt a helyzet az egészségügyben.

"A civil társasági forma viszont nem bír jogi személyiséggel, nincs bankszámlaszáma, nem kaphat támogatást. Ezért megalapítottuk mellé a Sándor Mária és Társai Egyesületet. Ezzel tudunk pénzt gyűjteni, hogy mozogni tudjunk. Pártok támogatását soha nem fogadtuk el, csak civil adományok érkeznek. Végül 2015. december 30-án az oktatás, az egészségügy és a szociális szféra képviselőivel, Mendrey Lászlóval és Varga Andreával létrehoztuk az Emmi Mostohagyermekei nevű szövetséget, ez bővült ki idén a Magyarországért Mozgalommá, amellyel járjuk az országot."- magyarázta Sándor Mária.

Magyar Idők

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!