Pesti Srácok

A szíriai kormányerők elfoglalták Kelet-Aleppót

A szíriai kormányerők elfoglalták Kelet-Aleppót

A szíriai Aleppó keleti részén véget értek a harcok, a város a kormányerők ellenőrzése alá került - jelentette ki Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) keddi rendkívüli ülésén. A diplomata a világszervezet New York-i székházában rendezett ülésen többek között elmondta, az elmúlt egy órában hozzá eljutott információk szerint most következnek a humanitárius intézkedések.

A tanácskozást Franciaország és Nagy-Britannia kérte tekintettel arra, hogy a szíriai hadsereg egyik tisztje a nap folyamán bejelentette, a felkelők utolsó ellenállási gócpontját bármelyik pillanatban felszámolhatják. Csurkin bejelentését megelőzően Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a rendkívüli ülésen felszólította Szíriát és szövetségeseit, Iránt és Oroszországot, hogy haladéktalanul engedélyezzék a Kelet-Aleppóban maradt civilek számára is a menekülést, és tegyék lehetővé a humanitárius segélyek eljuttatását.

Az elmúlt napokban és órákban, úgy tűnik, nem kevesebbet tapasztalhattunk, mint a szíriai kormánynak és szövetségeseinek azt a törekvését, hogy az ország belső konfliktusának teljes katonai győzelemmel vessenek véget" - jelentette ki Ban Ki Mun a BT előtt. „Az utóbbi 48 órában a fegyveres ellenzéki állások totális összeomlásának lehettünk tanúi, a felkelők kezén a városban kezdetben elfoglalt területeiknek mindössze 5 százaléka maradt" - tette hozzá. Az ENSZ-főtitkár megállapította, az aleppói helyzetet káosz és erőszak jellemzi, a szíriai hatóságok pedig „módszeresen akadályozták" a világszervezet erőfeszítéseit, hogy a helyszínen ellenőrizze a helyzetet.

Hiteles információkra hivatkozva Ban meggyilkolt polgári lakosok tucatjairól beszélt, hangsúlyozva, hogy az áldozatok között nők és gyerekek is voltak. Sokan a kormányerők légicsapásainak és a statáriális kivégzéseknek estek áldozatul. „Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a szíriai mészárlás megállítására" - jelentette ki. Ismételten felhívást intézett Damaszkuszhoz és szövetségeseihez, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseit, segítsék elő a civilek evakuálását Aleppóból, akárcsak a segélyszállítmányok célba juttatását.

PestiSracok facebook image

- emelte ki Ban.

„Aleppónak a katonai győzelemre való törekvések végét kellene jeleznie, nem pedig egy szélesebb hadművelet kezdetét egy olyan országban, amelyet az öt éve folyó háború már így is elpusztított" - mutatott rá Ban Ki Mun.

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.