Pesti Srácok

Továbbra is lakhelyelhagyási tilalom alatt a szexuális erőszakkal gyanúsított mentősök

Továbbra is lakhelyelhagyási tilalom alatt a szexuális erőszakkal gyanúsított mentősök

Továbbra sem hagyhatják el lakhelyüket a szexuális erőszakkal gyanúsított mentődolgozók. Jogerős végzésükben azt írták: az eddigi bizonyítékok alapján megalapozott a bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

November 24-én a Blikk írt arról, hogy szexuális erőszak megalapozott gyanújával vettek őrizetbe két fővárosi mentődolgozót. A cikk szerint november 9-én, a Széll Kálmán tér környékén egy fiatal lány rosszullét miatt kért segítséget. A nő az őt ellátó mentőket szexuális erőszakkal vádolta meg. A rendőrség a napilap kérdésére elismerte, hogy a kérdéses napon történt feljelentés, előállítottak két férfit, akik ellen azóta már eljárás is folyik szexuális erőszak miatt.

A Fővárosi Főügyészség aznap az MTI megkeresésére azt írta: az ügyben a Fővárosi Főügyészség a bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt két gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a bíróság a terheltekkel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzéssel szemben - az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében - a főügyészség fellebbezést jelentett be - tették hozzá.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz.

PestiSracok facebook image

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek a "súlyos és példátlan" vádra reagálva azt írta: az ügyben a nyomozás lezárásáig nem nyilatkozhatnak. A belső vizsgálat lehetőségét ebben az esetben felülírja a rendőrségi nyomozás, amelyet minden eszközzel segítenek, a további munkáltatói lépéseket pedig a nyomozás eredménye határozza meg - tette hozzá.

A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményében felidézte: a két gyanúsítottat "tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt" november 12-én vették bűnügyi őrizetbe. A Budai Központi Kerületi Bíróság november 14-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el ellenük.

Közleményükben azt írták: az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy egy "ittassága és bódult állapota miatt védekezésre képtelen kiskorú személlyel szemben" - kórházba szállítása közben - az ellenük felhozott bűncselekményt elkövették. Ennek megalapozott gyanúját a tanúvallomások, továbbá a rendőri jelentések támasztják alá - tették hozzá.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló fellebbezését megalapozatlannak találta. A másodfokú tanács szerint a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és az azért kiszabható büntetés mértékére is figyelemmel a gyanúsítottak részéről nem zárható ki a szökés, elrejtőzés veszélye. A másodfokú bíróság viszont egyetértett azzal is, hogy az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok lakhelyelhagyási tilalommal is biztosíthatóak, különös tekintettel a gyanúsítottak számára előírt rendszeres jelentkezési kötelezettségre.

Ennek nyomán a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő végzését és elutasította az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát.

Forrás: MTI; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.