Pesti Srácok

Valaki beletrollkodott a karácsonyi Orbán-interjú nyomtatott verziójába

null

A Fejér Megyei Hírlapnál valaki meghamisította azt az interjút, amit a miniszterelnök adott a Mediaworks regionális lapcsaládjának. Az „elkövető” a nyomdába kerülés előtt írt olyan mondatokat a nyomatott verzióba, amelyek nem hangoztak el.

Magyarország stabil sziget a forrongó nyugati világban – jelentette ki a miniszterelnök a Mediaworks regionális lapcsaládjának adott, szombaton megjelent interjújában. Valaki azonban olyan mondatokat szerkesztett a miniszterelnök által mondottak közé, melyek nem hangoztak el, és némi fejtörést biztosan okoznak majd a Mediaworks jogászainak.

Egy másik helyen, amikor a kormányfő arról beszél, hogy hetvenegy kórházat felújítottak, fejlesztettek, 23 új rendelőintézet épült, az orvosok és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emelik azt tették hozzá, hogy a

PestiSracok facebook image

Az interjúban azzal kapcsolatban, hogy ellenfelei folyamatosan korrupcióval vádolják, Orbán Viktor úgy reagált: a korrupciós vád politikai lejárató eszközként teljesen megszokottá vált.

- adta a kormányfő szájába a beszélgetést meghamisító ismeretlen.

A Pannon Lapok közleményt adott ki, melyben felhívta a figyelmet a csalásra.

Mint ismert, a Mediaworks Magyarország egyik legnagyobb lapkiadója. 2014 végén megvásárolta a Ringier és az Axel Springer magyarországi érdekeltségeinek jelentős részét. A Mediaworks adja ki többek közt a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot, valamint 12 megyei napilapot (ezek egy része korábban a Pannon Lapok társaságához tartozott). Az Optimus a Népszabadság felfüggesztését követően tett ajánlatot a Mediaworksre, “mivel úgy ítélte meg, hogy a befektetés már most is meglévő jelentős értéke tovább növelhető”.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.