Pesti Srácok

Alaptalan bírálat helyett köszönet járna Magyarországnak a külső határ védelméért

Alaptalan bírálat helyett köszönet járna Magyarországnak a külső határ védelméért

Bírálat helyett köszönet jár Magyarországnak az uniós külső határ védelméért, mert azzal Németországot is védi - mondta a közmédiának adott interjújában Erika Steinbach német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, aki a berlini vezetés menekültpolitikája elleni tiltakozásból 43 év után kilép az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióból (CDU) és függetlenként folytatja munkáját.

A politikus hangsúlyozta, hogy az igazság pártján áll, és meggyőződése, hogy nem lehet egy országot pellengérre állítani, amikor jogilag megfelelően jár el.

- mondta Erika Steinbach. Ez a lépés volt az utolsó csepp a pohárban - tette hozzá, majd kifejtette: "sok gyötrődés és álmatlan éjszaka után azt kérdezi az ember, tudok én még választási küzdelmet folytatni egy olyan pártért, ahová ugyan régóta tartozom, mégis egy egészen más politikát képvisel, mint amikor beléptem?" "Arra a következtetésre jutottam, hogy ez tovább nem megy" - magyarázta kilépésének hátterét Erika Steinbach, aláhúzva, hogy véleménye szerint a tömeges migráció a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini megállapodás megszegését jelenti "a saját országunk kárára".

PestiSracok facebook image

- mondta Erika Steinbach. A 73 éves politikus 1974-ben csatlakozott a CDU-hoz, 1990 óta a Bundestag tagja. A párt és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) frakciószövetségének emberi jogi szóvivője, 1998-tól 2014-ig a második világháború következtében szülőföldjükről elűzött németeket összefogó Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnöke volt. A közmédiának adott interjúban kiemelte, nem lehet a Bundestag megkérdezése nélkül dönteni arról, hogy Németország eltekint a dublini szabályoktól. A kormány mégis így tett, és a Bundestag feje fölött döntött arról is, hogy Németország szakít az atomenergia használatával, és az euróövezeti mentőcsomagok esetében sem járt el helyesen, hiszen ezek a csomagok ellentmondanak annak a megállapodásnak, miszerint egyik ország se veheti át a másik adósságát. Mint mondta, a CDU egykor "a jogállam garanciája" volt, de visszatekintve már látható, hogy mindhárom említett ügyben "a joggal szemben cselekedett", Angela Merkel pedig nem veszi figyelembe a politikáját ellenző véleményeket. "Szerintem a CDU akkor fog csak felébredni, ha ellenzékbe szorul" - mondta Erika Steinbach. A migrációs válsággal kapcsolatban azt is elmondta, hogy az utóbbi időben többször világossá tette, hol lát problémákat, 2015 szeptemberében egy hosszú levelet írt a kancellárnak, majd 2016 elején ismét írt neki, és négyszemközt is tárgyaltak. "Az ő meggyőződése az, hogy helyes volt a döntése. Azt kell mondjam, Angela Merkel mint ember nekem szimpatikus, de ha a testvérem lenne, akkor is azt mondanám, hogy a politikája hibás" - emelte ki a CDU-ból távozó képviselő.

Azért bírálják Magyarországot, mert konzervatív kormánya van

A Magyarországot érintő kritikákkal kapcsolatban azt mondta, szerinte a német sajtóban azért bírálják Magyarországot, mert konzervatív kormánya van, a német média munkatársai pedig inkább baloldaliak, a politikusokra pedig jellemző, hogy ellenőrzés nélkül átveszik, amit a lapokban olvasnak. Aláhúzta: az alaptalan bírálat "hálátlanság a magyarokkal szemben", akik az újraegyesítés és a vasfüggöny leomlása idején "nagyon sokat tettek Németországért".

Forrás: MTI, fotó: suddeutschezeitung.de

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.