Pesti Srácok

Az új elnök és alelnök miatt a média is odafigyelt az amerikai abortuszellenes menetre

Az új elnök és alelnök miatt a média is odafigyelt az amerikai abortuszellenes menetre

Több százezren tüntettek pénteken az amerikai fővárosban az abortusz ellen, és a rendezvény a korábbi évek gyakorlatával szemben, komoly sajtóvisszhangot is kapott. Ebben fontos szerepe volt a tüntetőket támogatásáról biztosító Donald Trumpnak, valamint a rendezvényen beszédet is mondó Mike Pence alelnöknek.

Washingtonban 1974, az abortuszt legalizáló Roe/Wade törvény elfogadása óta, minden évben januárban megrendezik a „Menet az életért” nevű, abortuszellenes felvonulást. A korábbi években is rendre több tízezres megmozdulásra idén 50 ezer embert vártak a szervezők, de amerikai sajtójelentések 250-350 ezer közöttire becsülik a résztvevők lélekszámát. Donald Trump elmondta az eseményt megelőzően, hogy a korábbi években méltatlanul elhallgatták a médiában ezt az évente esedékes rendezvényt, és kiváltképp az azon résztvevők magas számát. Idén azonban ezt már csak az elnök ezzel kapcsolatos megszólalása miatt sem tehette meg az amerikai média.

Trump Twitter-üzenetben állt ki a menetelők mellett:

PestiSracok facebook image

A helyszínen is minden korábbinál magasabb rangú személy mondott beszédet Mike Pence alelnök révén. Pence egyébként kongresszusi képviselőként is megtette ugyanezt 2011-ben, a mostani részvétele azonban értelemszerűen sokkal nagyobb jelentőségű. Rajta kívül Kellyanne Conway, Trump elnök tanácsadója is személyesen volt jelen. A Washington-emlékműnél felállított szónoki emelvényre lépő Pence alelnököt viharos taps fogadta, kivált, amikor kijelentette:

Az alelnök leszögezte: ez a pillanat „történelmi”, amelyet mindenkinek tiszteletteljesen és átéléssel kell fogadnia.

– hangsúlyozta beszédében Mike Pence, aki indianai kormányzóként az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét írta alá.

Nem pénzeli tovább az állam az abortuszt

Az alelnök dicsérte Donald Trumpot, mert rendeletben tiltotta meg, hogy szövetségi támogatást folyósítsanak olyan nem-kormányzati és külföldön tevékenykedő szervezeteknek, amelyek abortuszt végeznek vagy népszerűsítik a művi terhességmegszakítást – ez volt Trump egyik első elnöki intézkedése –, és mert az elnök várhatóan olyan új bírót jelöl az alkotmánybíróság feladatát betöltő szövetségi legfelső bíróság tagjának, aki ellenzi az abortuszt.

Bejelentette, hogy a kormányzat arra készül – a kongresszussal együttműködve -, hogy véget vessen annak a gyakorlatnak, miszerint adófizetői pénzekből támogatnak abortuszt végző intézményeket. Az eddig erre fordított összegeket a nők orvosi ellátásának javítására tervezik fordítani.

Az abortusz ügye egyébként megosztja az amerikai társadalmat. A Gallup közvélemény-kutató intézet legutóbbi – még tavaly tavasszal – készült felmérése szerint a megkérdezettek 47 százaléka támogatja, 46 százaléka viszont elutasítja a művi terhesség-megszakítást. Az „életpártiak”, vagyis az abortuszt elutasítók elsöprő többsége republikánus.

PS/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.