Pesti Srácok

Bangóné szerint az ország adósodik, a szocialisták többet tudnak a Moody's-nál?

null

Az MSZP szerint a kormány az elmúlt hat évben csak az "urizáló fideszes elit családjainak" teremtett jólétet. Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte, hogy Hollik István (KDNP) szerdán arról beszélt: az ellenzéki pártok már többször bizonyítékát adták annak, hogy a magyar családok rájuk nem számíthatnak, és ha rajtuk múlna, idén sem léphetnének előre.

A szocialista politikus közleményében azt írta: Magyarország nem erősödik, hanem adósodik, és fuldoklik a kormányzati korrupcióban. Az egyszülős családok csaknem kétharmada él szegénységben, nőtt a dolgozói szegénység, a 7 év alatti gyermekek, több mint 40 százaléka él nélkülözésben, Magyarország pedig a legfrissebb felmérések szerint Európa második legszegényebb országa lett - sorolta.

Bangóné Borbély Ildikó szerint tavaly a szociális és családtámogatásokra az év első 11 hónapjában 4,6 százalékkal kevesebbet költött a Fidesz, mint az előző év azonos időszakában. A szocialista politikus nettó százezer forintos minimálbért, a munkaadói terhek csökkentését, a régi nyugdíjszámítás visszaállítását, az energiaárak csökkentését, valamint minden alapvető élelmiszer áfájának csökkentését szorgalmazta.

Emlékezetes: novemberben visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást a Moody's Investors Service.

PestiSracok facebook image

Magyarország hosszú futamidejű államkötvény-kötelezettségeinek osztályzatát az eddigi „Ba1” szintről egy fokozattal „Baa3”-ra javította, ami

a Moody's osztályzati módszertanában a befektetésre ajánlott kategória alapszintje, és azonos a másik két nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Fitch Ratings által Magyarországra érvényben tartott „BBB mínusz” hosszú távú besorolással.

A felminősítés indoklásában a Moody's három fő okot jelölt meg:

  1. az államadósság-teher csökkenése, az adósságállomány szerkezetének változása, amivel a korábbinál sokkal alacsonyabb a devizaadósság aránya;
  2. a strukturális változtatásoknak köszönhetően 2-2,5 százalékos lehet a gazdasági növekedés a következő években;
  3. jelentősen csökkent a külső sérülékenység, így Magyarország ellenállóbbá vált a jövőbeli külső sokkoknak.

Látva a magyar gazdaságpolitika eredményeit – az elmúlt évek során fokozatosan irányt váltottak a hitelminősítők: egymást követve jöttek a stabilizáló, kilátást javító és felminősítő döntések, novemberben pedig a Moody's volt az, aki utolsóként visszaemelte a befektetési kategóriába hazánk adósbesorolását.

PS/MTI, fotó:híradó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.