Pesti Srácok

Előzetesben a börtönőrök, akik halálra verhettek egy rabot a Kozma utcai fegyházban

Előzetesben a börtönőrök, akik halálra verhettek egy rabot a Kozma utcai fegyházban

Előzetes letartóztatásba kerültek azok a börtönőrök, akik a gyanú szerint tavaly novemberben halálra vertek egy rabot a Kozma utcai börtönben. Emlékezetes: a PestiSrácok.hu internetes portál elsőként írta meg azt, hogy a börtönőröknek köze lehet a 44 éves rab halálához.

Társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés és hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, majd vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség még hétfőn azt a három börtönőrt, akiknek ma elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását. Az elsőrendű gyanúsított ügyvédje, dr. Kertész Gusztáv a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a bírói végzés szerint a büntetőeljárás befolyásolásának veszélye áll fenn, ezért indokolt az előzetes letartóztatás.

A portálunk birtokába került dokumentumok szerint a börtönőrök közül akad, aki már évek óta terrorban tartja a rabokat. Mint azt korábban megírtuk:Sz. Róbert zászlós ellen néhány évvel ezelőtt több panasz is érkezett, nem csupán a börtönigazgatóhoz, információnk szerint a katonai ügyészség is vizsgálódott brutalitása miatt.

Cs.S. halálával kapcsolatban több volt fogvatartott megkereste portálunkat, hogy elmondja, a tragédia sajnos “várható volt”, hiszen ő maguk is átélték, hogy a börtönőrök némelyike túllépve hatáskörét félelemben, rettegésben tartotta őt, akadt, akit rendszeresen megaláztak.

PestiSracok facebook image

Mint arról tegnap részletesen beszámoltunk, a haláleset után hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője portálunkkal közölte, hogy hétfőn az ügyészség több helyszínen is házkutatást tartott, majd a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói közül három személyt társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettének, valamint hivatalos eljárásba, csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

PestiSrácok.hu, fotó:illusztráció

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.