Pesti Srácok

Halálra verhették a rabot a börtönőrök a Kozma utcai fegyházban

Halálra verhették a rabot a börtönőrök a Kozma utcai fegyházban

Novemberben halt meg az a rab, akinek hozzátartozói azt gyanítják, hogy halálra verték a férfit a Kozma utcai fegyházban. A PestiSrácok.hu információja szerint az elhunyt férfi a halála előtt néhány héttel kétségbeesett levelet írt hozzátartozóinak, amelyben azt részletezte, hogy "meg fognak ölni". Az ügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás bűntette miatt rendelt el nyomozást.

Portálunk úgy értesült, hogy a börtönőröknek köze lehet a 44 éves rab halálához, bár a nyomozás még tart és ennek érdekeire hivatkozva nem közöltek részleteket. Azonban a hozzánk eljuttatott dokumentumok szerint a börtönőrök közül akad, aki már évek óta terrorban tartja a rabokat. Sz. Róbert zászlós ellen néhány évvel ezelőtt például több panasz is érkezett, nem csupán a börtönigazgatóhoz, információnk szerint a katonai ügyészség is vizsgálódott brutalitása miatt.

A család még mindig nem kapta meg a kórbonctani vizsgálat eredményét, az ügyészség csütörtökre ígérte, hogy eljuttatja nekik.

PestiSracok facebook image

A portálunk megkeresésére küldött válaszában az ügyészség azt közölte, hogy a nyomozás folyamatban van, egyéb részletekről – a nyomozás érdekeire figyelemmel – jelenleg nem adható tájékoztatás.

Egy ügyészségi jelentés szerint már 2012-ben panasszal élt egy rab, akit indokolatlanul alázott meg rendszeresen Sz. zászlós

Cs.S. halálával kapcsolatban több volt fogvatartott megkereste portálunkat, hogy elmondja, a tragédia sajnos "várható volt", hiszen ő maguk is átélték, hogy a börtönőrök némelyike túllépve hatáskörét félelemben, rettegésben tartotta őt, akadt, akit rendszeresen megaláztak.

Az eseteket jelezték az ügyészségnek, akik vizsgálatot is indítottak, elbocsátásra azonban nem került sor.

A pszichiateronline portál azt írja: "Minden évben előfordul hirtelen halál a fogvatartottak között. Az őrök egy része nyíltan gyűlöli az elítélteket, ott bántják őket, ahol tudják. Soha ennyi és ilyen jellegű hivatali visszaélés nem fordult elő másik intézetben. A fogvatartottak emlegetnek egy olyan debreceni fiatal elítéltet, aki mikor megtudta, hová kerül, öngyilkos lett. Naponta hallják a fogvatartottak, amint épp valahol vernek valakit. Az ügyvédek és jogvédő szervezetek rémtörténeteket mesélnek."

A november 12-én elhalálozott férfi esetében még mindig nem lehet tudni, hogy mi történt. A család azt mondja, hogy nem akarnak gyanúsítani senkit, de szinte biztosra veszik, hogy a férfi nem természetes halállal távozott az élők sorából.

PestiSrácok.hu, A fotó illusztráció!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.