Pesti Srácok

Fordulat várható Vizoviczki adócsalási ügyében?

null
Az ügyészség többek között költségvetési csalással vádolja a diszkópápát és vádlott társait. Fotó: Mészáros Péter/PS

Nem zárható ki, hogy perdöntő véleményt adott az a szakértő, akit kedden hallgatott meg Vizoviczki László és 32 társa ellen bűnszervezetben, különösen nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőper legutóbbi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék. A szakértő, aki az ügyben eljáró könyvvizsgálók tevékenységével kapcsolatban volt hivatott állást foglalni, azt mondta: szerinte nem zárható ki, hogy nem a bevétel, vagy éppen munkabér kifizetés lett a napi rajzokon feltüntetve, hanem a felszolgálóknak, táncos lányoknak, illetve a portaszolgálatosoknak adott, és általuk leadott borravaló. Ráadásul szerinte a diszkópápának a közismert vállalkozók által kiosztott milliós jattok sem voltak adóköteles bevételek.

A Központi Nyomozó Főügyészség az adócsalási ügyben azt rója a rendőrök vesztegetésével is vádolt Vizoviczki László terhére, hogy megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetet, szórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett. A vád szerint az elsőrendű vádlott folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be. A vállalkozó az eljárás során ugyanakkor végig tagadta bűnösségét és ártatlannak vallotta magát. Az ügyészség vádja szerint 825 millió forint kárt okoztak a magyar államnak, ám a bírósági eljárás alatt már 500 millió forint alatti adóhiányt állapítottak meg a szakértők.

Újabb szakértőt hallgattak meg

A diszkópápa a mai tárgyaláson tett hozzászólalásában jelezte, a több ezer oldalas jelentés hiányos, hiszen előfordul több olyan rész az elemzésben, ahol több havi napi jelentés hiányzik. Mint ismert, a napi rajzokon a bevételek mellett feltüntették a felszolgálók által leadott, majd „központilag” szétosztott jattot is. Vizoviczki ügyvédjének kérdésére reagálva a kedden meghallgatott szakártő kifejtette: nem zárható ki, hogy nem a bevétel, vagy éppen munkabér kifizetés lett a napi rajzokon (Az üzletvezetők minden buli végén feljegyzést készítettek, amelyből kiderült, hogy mennyi volt az aznapi valós bevétel, ezt nevezték napi rajznak.) feltüntetve, hanem a felszolgálóknak, táncos lányoknak, illetve a portaszolgálatosoknak adott, és általuk leadott borravaló. Bírói kérdésére a tanú elmondta, hogy törvényileg nincsen tisztán átlátható szabályozása a borravaló után fizetendő adónak: míg a felszolgálónak adott jatt esetében az SZJA szerint kell eljárni, azaz nem kell adót fizetni, addig a központilag bevétellel közösen begyűjtött borravaló estében az ÁFA-törvény van érvényben, melynek az adott gazdasági társaság az alanya. Utóbbi esetben viszont „elkülönítetten és tételesen” vezetett kimutatást kell a munkáltatónak az alkalmazottakkal vezettetnie, ami alapján pontosan követhető és elkülöníthető a felszolgálásért adott plusz pénz. A szakértő kitért arra is, hogy a diszkópápa által tulajdonolt és üzemeltetett szórakozóhelyeken lefoglalt napi rajzok a törvényi előírásnak megfelelnek, bár sok helyen rosszul vezetettnek és hiányosnak mutatkoznak.

PestiSracok facebook image

Milliós borravalók a diszkócsászárnak?

Ezután a bíró arról érdeklődött, ha a tulajdonos kapja a borravalót, az ÁFA-törvény szerint a gazdasági társaság köteles adót fizetni, vagy az SZJA-törvénye értelmében, mint „alkalmazott” adómentességet élvez. Ez azért is fontos momentuma a Vizoviczkiék ellen folyó pernek, mert a tucatnyi szórakozóhelyet, night clubot és szinte az egész Hajógyári-szigetet üzemeltető Vizoviczki korábban azt mondta, hogy több százezres, olykor milliós borravalókat kapott közismert emberektől, celebektől, vállalkozóktól, akik hajlandóak voltak mélyen a zsebükbe nyúlni csak azért, hogy néhány percig egy VIP-páholyban lehessenek vele. A fővádlott állítása szerint a napi rajzok alapján ezeket is bevételként tartotta számon az adóhatóság mellett a két pénzügyi szakértő is. A kedden tanúként meghallgatott szakértő szerint Vizoviczki ezekben az esetekben „felszolgálónak” minősül. A diszkópápa egyik ügyvédje, Gellér Balázs, arra is felhívta a bíró figyelmét, hogy egy, a Kúria által még 2015- ben hozott ítélet szerint még az orvosok sem kötelesek adót fizetni a „hálapénz” után, pedig sokszor saját gazdasági szervezetük vezetői is, ezzel párhuzamban pedig védence sem volt köteles bevételként kezelni a társaságáért hálás ügyfelektől kapott pénzeket. A bíró azonban jelezte: nem a Kúria határozata, hanem a törvényes jogszabályok alapján hozza majd meg döntését.

A tárgyaláson mindezek mellett több vádlott is sérelmezte, hogy az ellenük felhozott vádak alapját is képező adóbevallásokat igen, de az ezekhez tartozó, a szórakozóhelyeken lefoglalt „napi rajzok” másolatait nem kapták meg, így tulajdonképpen nem is élhetnek védekezési jogukkal.

Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.