Pesti Srácok

Gyárfás állja az egykori Nap TV székház felújítási költségeit, ha eladja az ingatlant

Gyárfás állja az egykori Nap TV székház felújítási költségeit, ha eladja az ingatlant

Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség tavaly lemondott elnöke megtartja amit ígért, vagyis, ha eladja a valamikori Nap TV Angol utcai székházát, kifizeti a vizes vb szervezőnek az épület rendbehozatalára elköltött pénzt - írja a HVG. Mindezt azután reagálta, hogy az MSZP közölte, büntetőfeljelentést tesznek, ha Mészáros valóban megveszi Gyárfástól a közpénzből felújított házat.

Mészáros Lőrinc a Demokratának adott interjúban mondta, hogy megvette az Angol utcai épületet, és oda fogja átköltöztetni a Echo TV-t. Erről azonban írásban nem, csak szóban született megállapodás közte és Gyárfás Tamás között, tette hozzá. Az MSZP ezután közölte: mivel az épületet a vizes vb-re újították fel közpénzből, büntetőfeljelentést tesznek, ha azt a vb helyett Mészáros tévéje használhatja.

Gyárfás erre válaszul írta meg: cége, az St. Plusz Kft. már korábban megállapodott erről a helyzetről a világbajnokság szervezőivel. Egész pontosan a vb szervezésére megalakult Budapest 2017 Nonprofit Kft.-vel kötött egy megállapodást, még az előtt, hogy tárgyalni kezdett volna az épület eladásáról. Mint írta, ha az ingatlan vevőre talál, akkor az St. Plusz Kft. kifizeti a vb szervezőinek azt az összeget, amennyit a felújításra költöttek.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.