Pesti Srácok

Így néznek ki a fogyatékos fiatalember rasszista megkínzói

Így néznek ki a fogyatékos fiatalember rasszista megkínzói

Vádat emeltek tegnap azok ellen az amerikai fiatalok ellen, akik Chicagóban megkínoztak és megsebesítettek egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert, ráadásul az egészet élőben közvetítették a Facebookon – tájékoztatott az MTI.

A rendőrség csütörtökön tartóztatta le a négy feketebőrű fiatalt, délután pedig „gyűlöletből elkövetett bűncselekmény” miatt már vádat is emeltek ellenük. A tizennyolc éves elkövetők – két fiú és két lány – szerdán egy szoba sarkában megkötözték a szellemileg visszamaradott fiatalembert, a száját ragasztószalaggal letapasztották, mintegy fél órán keresztül verték és kínozták, a koponyáján pedig óriási vágást ejtettek. Közben nevetve Donald Trump leendő elnököt és általában a fehéreket gyalázták. Az egészet élőben mutatták a Facebook közösségi oldalon.

Bár a videón (amelyet ebben a cikkünkben megtekinthet) jól látszott, hogy az áldozat fehér bőrű, négy nevető megkínzója pedig fekete, a rendőrségi szóvivő elhárította az elkövetők és az áldozat bőrszínét firtató kérdést. Sőt, eleinte az elkövetők nevét sem hozta nyilvánosságra a rendőrség. Utóbb azonban a nevüket és a fotójukat is közzétették. Íme, így néznek ki a fehér fiatalember színesbőrű megkínzói, akiket rasszista bűncselekménnyel vádolnak.

Brittany Covington
PestiSracok facebook image
Tesfaye Cooper
Tanishia Covington
Jordan Hill

A chicagói rendőrség a videó alapján azonosította be és tartóztatta le a négy elkövetőt, akiknek egyike az iskolából ismerte az áldozatot. A megrázó bűncselekmény pontos körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja. Az áldozatra éjjel találtak rá, amint az utcán bolyongott, és olyan sokkos állapotban volt, hogy kórházba szállítása után is órákba telt, mire megszólalt.

A kínzásról készült videót a Facebook időközben eltávolította, de több amerikai tévécsatorna is bemutatta, és némelyikük honlapján is megtalálható volt.

Fotók: MTI/AP/Chicagói rendőrség

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.