Pesti Srácok

A Jobbik és a baloldal szavazóinak is nagyjából a fele támogatja Áder János újraválasztását

A Jobbik és a baloldal szavazóinak is nagyjából a fele támogatja Áder János újraválasztását

A Jobbik-szimpatizánsok több mint fele és a baloldaliak 45 százaléka szívesen látná Áder Jánost a jövőben is köztársasági elnökként - írja a Magyar Idők a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása alapján. A lap által megrendelt statisztikából az is kiderül, hogy a kormánypártok továbbra is fölényesen vezetik a szavazókért folytatott versenyt.

Az államfő személyét ismerők 63 százaléka, az őt ismerő Jobbik-szimpatizánsok 52, illetve a baloldaliak 45 százaléka is támogatja Áder János újraválasztását. Az LMP-vel rokonszenvezők 61, míg az ismeretlen pártpreferenciájúak 53 százalékban támogatják a jelenlegi köztársasági elnököt – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából. Áder Jánosról egyébként a teljes felnőtt népesség 90 százaléka tudja, hogy kicsoda. A felmérés a baloldali elnökjelölt, Majtényi László jelölése előtt készült, de az olvasható ki belőle, hogy az államfő megítélése független a pártpreferenciáktól.

Az intézet újra megmérte a politikai pártok támogatottságát is. A legfrissebb adatok szerint a kormánypártokat a novemberi 32 százalék után decemberben a teljes felnőtt népesség 33 százaléka támogatta. A Jobbikra a teljes népesség 13 százaléka voksolna, az MSZP-re 9 százalék, a DK-ra 4 százalék. Az LMP 3 százalékos tábort tudhat maga mögött. Az Együtt, a Liberálisok, valamint a Kétfarkú Kutya párt 1-1 százaléknyi szimpatizánsra számíthat.

PestiSracok facebook image

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 45 százalékon állnak, míg a Jobbik 24 százalékon, az MSZP pedig 10 százalékon. A DK ugyanebben a körben 6 százalékkal kalkulálhat, az LMP 5 százalékkal, a Kétfarkú Kutya párt és a Liberálisok 2-2 százalékkal, az Együtt pedig 1 százalékkal.

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása 2016. december 13. és 16. között készült ezer fő megkérdezésével, a Magyar Idők megrendelésére.

Magyar Idők

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."