Pesti Srácok

Kezdeményezték az Obamacare eltörlését

Kezdeményezték az Obamacare eltörlését

Az amerikai kongresszus első ülésnapján egy republikánus szenátor máris javaslatot terjesztett be, hogy helyezzék hatályon kívül a hivatalban lévő elnök, Barack Obama nevéhez fúződő Obamacare egészségügyi biztosítási rendszert, amely eddig ellátás nélkül lévő milliókat juttatott hozzá az orvosi kezelés lehetőségéhez.

Az indítvánnyal Mike Renzi, a szenátus költségvetési bizottságának az elnöke állt elő arra hivatkozva, hogy a republikánus párt ezt már megelőlegezte, és megígérte, hogy az első ügyek között lesz, amelyet rendez. A pártnak többsége van a képviselőházban és a szenátusban is, ami utoljára 2007-ben fordult elő.

A hatályon kívül helyezés folyamata hónapokba telhet, míg a helyébe lépő új rendszer kidolgozása és elfogadása évek kérdése.

Donald Trump megválasztott elnök a választási kampány során a tervei között elsőbbséget adott az Obamacare megszüntetésének.

PestiSracok facebook image

A rendszer akadozva működik a gyakorlatban, de húsz millióval több amerikai jut egészségbiztosításhoz, mint korábban, ezért Barack Obama elnök szívügye volt az elfogadása.

Az ülésen a republikánusok egyelőre visszaléptek attól a tervüktől, hogy korlátozzák a kongresszus független etikai figyelő bizottságának a hatáskörét. Trump egy üzenetben emlékeztette politikus társait, hogy "az adóreformra, az egészségügyre és sok más fontos dologra kell előbb összpontosítani”.

Forrás: MTI/Reuters; Fotó: usnews.com

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.