Pesti Srácok

Klub a Hungarikumok jövőjéért

null

A vélemények és tapasztalatok összegzését, megismertetését szolgálja a Hungarikumok Klubja, amelynek első rendezvényét pénteken tartották az Országházban.

A jövőben a zártkörű klub rendezvényein három-négy havonta jönnek majd össze a döntés-előkészítők, a döntéshozók és a "hungarikum tulajdonosok", hogy kötetlen beszélgetés formájában cseréljék ki gondolataikat, egyebek közt azért, hogy a hungarikum törvényt az eddiginél is több tartalommal lehessen megtölteni - mondta Lezsák Sándor a rendezvényen. Az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja kifejtette: a klub összejövetelein a résztvevők ismereteket szerezhetnek majd a témakör fontos részletkérdéseiről, miként arról is, hogy más országok hogyan védik és népszerűsítik a helyi sajátosságokat és különlegességeket. Lezsák Sándor az MTI-nek elmondta: jelenleg 60 hungarikumot tartanak nyilván. A legfontosabb, hogy azok minél szélesebb körben legyenek ismertek, és így bővüljön a piac. A klub összejövetelein többek között arra keresik a választ, hogy ezt miként lehet a legjobb módszerekkel ösztönözni, amihez a döntés-előkészítők és a döntéshozók minden segítséget meg kívánnak adni.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra: a magyar értékeket folyamatosan gyűjteni kell, és bemutatni önmagunknak és a nagyvilágnak is. A Hungarikum Bizottság 800 magyarországi településen segítette a helyi értéktárak létrejöttét. Emellett valamennyi megye létrehozta saját megyei értéktárát, de működnek az ágazati értéktárak és gyűlnek az értékek. Annak érdekében pedig, hogy a hungarikumokat ne csak egy-egy "ünnepi alkalommal", hanem módszeresen is megismerhessék az emberek, a tárcánál a termék-hungarikumok számára már előkészítették a Hungarikum Márkák Fórumát. Ez kiegészíti a klubszerű összejöveteleket, ugyanis ez a fórum "a nélkülözhetetlen aprómunka" elvégzésére lesz hivatott, a piacra jutást kívánja segíteni.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak a piacra jutás, de már a határokon túl a külföldi piacokon való megjelenés segítéséről beszélt Horváth Viktória, a kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövet, aki a külgazdasági és külügyi tárca azon törekvését emelte ki, hogy a hungarikumok, az országimázs és a külpiac szimbiózisban és szoros egységben működjön, kiegészítve egymást.

Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora pedig arról beszélt, hogy jól működik és közösségteremtő erővel bír a Kárpát-medencében - a határokon túli magyarlakta területeken és az anyaországban is - a 2011-ben elindított Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat, amelynek jelenleg mintegy 400 tagja van, és ez a szám folyamatosan növekszik.

A klub első ülésén Szerbia, Spanyolország és Fehéroroszország budapesti nagykövetei mutatták be hazájuk tevékenységét nemzeti értékeik, sajátosságaik védelme és népszerűsítése érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.