Pesti Srácok

Kósa szerint Szentendrén megbukott az ellenzék sunyi koalíciója

null

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte a vasárnapi szentendrei önkormányzati választást, hogy az ellenzék "sunyi koalíciója" megbukott, "az emberek nem hagyták magukat becsapni".

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az előző napi, Fidesz-KDNP-s sikert hozó időközi képviselő-választásról szólva kifejtette: a baloldal és a Jobbik is beállt egy civil szervezet mögé, ám a voksolás győztese, Négyessy Katalin még a 2014-es Fidesz-KDNP-s eredménynél is jobbat ért el. Kósa Lajos intő jelnek nevezte a választási eredményt, mert szerinte "az ellenzék valóban kizárólag a pénz és a hatalom által vezérelve (...), mindenfajta elvet félredobva próbált felhasználni egy civil szervezetet, eredménytelenül". A frakcióvezető úgy fogalmazott, a választók tudták, hogy egy olyan ellenzéki összefogásról van szó, amely "fügefalevélként" csak felhasználta a Társaság az Élhető Szentendréért jelöltjét, Helyes Imrét. A fideszes politikus szerint az összefogásnál a civil szervezetek részéről is jobb az óvatosság, mert "a független szervezet mögé beállt pártok egyébként egymással szinte semmiben nem értenek egyet, csak a gyűlölet és a hatalomvágy tartja őket össze". Azt is mondta, hogy "ez a kísérlet, ez a sunyi koalíció" inkább az ellenzéket osztotta meg, nem pedig a Fidesz szavazóbázisát. Hangsúlyozta, hogy egy időközi választás eredményét csak "korlátozottan" lehet figyelembe venni az országos politika szempontjából, ám a vasárnapi voksolás érdekességét éppen az adta meg, hogy "nem a Fidesz tette fel magasra a lécet, és mondott all int, hanem az ellenzék". A Fidesz programja világos: a családok és az otthonteremtés támogatása, a csökkenő adók, az emelkedő fizetések, továbbá a gazdaság fejlesztése és a munkanélküliség csökkentése - sorolta Kósa Lajos. A frakcióvezető kérdésre arról is beszélt, helyesli, ha a magyar hatóságok vizsgálhatják egy magyar civil szervezet külföldi támogatását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.