Pesti Srácok

Ma már amerikai börtönben éjszakázik a „Köpcös”

Ma már amerikai börtönben éjszakázik a „Köpcös”

Mexikó pár órával fellebbezései elutasítása után kiadta az Egyesült Államoknak a latin-amerikai ország egykori első számú drogbáróját, a „Köpcös” (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmánt – jelentette be helyi idő szerint csütörtökön a mexikói külügyminisztérium. Guzmánt az amerikai határ mellett fekvő Ciudad Juárez börtönében adták át az amerikai hatóságoknak, akik repülőgéppel New Yorkba szállították.

A „Köpcöst” a többi között gyilkosság, kábítószerkereskedelem, bűnszervezetben való részvétel és pénzmosás miatt akarják felelősségre vonni az Egyesült Államokban. A drogbárót szállító repülőgép helyi idő szerint csütörtök éjszaka érkezett meg New York egyik külvárosi repülőterére, ahonnan a gengsztert egy szövetségi börtönbe vitték. Már várhatóan pénteken meg kell jelennie egy szövetségi bíró előtt Brooklynban.

Az egykoron a rettegett Sinaloa-kartellt vezető Joaquín Guzmán kétszer is megszökött Mexikó legszigorúbban őrzött börtönéből. Egy évvel ezelőtt sikerült ismét kézre keríteni. Hatalma csúcsán Guzmán Mexikó első számú drogbárója volt, az irányítása alatt álló Sinaloa-kartell több milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Arra is volt példa, hogy a „Köpcös” a Forbes magazin által a világ leggazdagabb embereit összesítő listára is felkerült.

Forrás: MTI, fotó: AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.