Pesti Srácok

Megszűnik vagy megújul a Heti Hetes?

null

A Blikknek számolt be a Heti Hetes producere, Ónodi György arról, hogy az RTL Klub vezetése december végén közölte velük, hogy"2017-ben 40 adás helyett csupán 16 lesz. Már­cius-áprilisban, majd október-novemberben, megosztva."

Az RTL döntése szerint kevesebb, mint fele annyi adás lesz csak idén, az okokról a Blikk megkérdezte a csatornát, valamint Ónodi György producert is.

– mondta Ónodi. Rettenetesen meglepődtem. Sokan azt kérdezgetik, hogy politikai összeesküvés áll-e a dolog hátterében, de ez ostobaság, hiszen a Híradó bizonyítja, hogy nem szólnak le fentről.

Az ok, amivel a vezetőség érvélt, gazdasági.

Nem arról van szó, hogy a vendégek sztárgázsit kapnak, hatalmas technikai igénye van a műsornak. A vendégek nem is ebből élnek meg, nem ez a fő bevételi forrásuk – mondta Ónodi. Idén szeptemberben lesz 18 éves a műsor, ez idő alatt pedig 108 vendég szerepelt. „Csupán pár olyan szereplő volt, akik nem váltak be” – folytatta Ónodi. „De ott van például Hajós András, akinek a távozását nagyon sajnálom. Úgy tudom, hogy visszajönne pár epizód erejéig, remélem, erre sor kerül. De ott volt Ábel Anita is, akit én biztattam, hogy menjen át a konkuren­ciához, mert neki viszont ez a fő bevételi forrása. ” A Blikk megkereste a csatornát is, hogy mit terveznek a műsorral. „A Heti Hetes az RTL egyik legrégebbi és legsikeresebb brandje.

Nagyon fontos számunkra ez a műsor, a jövőben is számolunk vele, ezért gondoljuk úgy, a Heti Hetesnek meg kell újulnia

PestiSracok facebook image

. Az idei évben a rövidebb szezonokra építve működik egyébként az RTL másik szórakoztató műsora, a Showder Klub is. A Heti Hetes a mai napig hozza azokat a számokat, amit elvárunk tőle, hogy az RTL II-n, ami egyébként csatornaátlag- vagy a feletti mutatókat jelent. Ez pedig egy jól működő formátum így – nyilatkozta Kolosi Péter, RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese. A szereplők is várják az újrakezdést A Blikk megkereste a Heti Hetes sztárjait, hogy mit szólnak a kényszerpihenőhöz.

– magyarázta Hajdu Steve. Jáksó László műsorvezető szerint az elmúlt 18 év bizonyítja, hogy a műsor nem bukott meg, hiszen egyetlen formátum sem ment ilyen sokáig.

– mondta Jáksó. Forrás: Blikk, fotó: rtlklub.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.