Pesti Srácok

Nem számoltatták el Kunhalmit

Nem számoltatták el Kunhalmit

Nem kellett elszámolnia az MSZP vezetése felé szocialista Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőnek azért, mert nevetőrohamot kapott a saját sajtótájékoztatóján még decemberben. A politikus úgy fogalmazott, a nevetés az csak egy nevetés.

„Egyébként nem kellett indokolni. Na? Valakinek még egy jó nevetős kérdés? Vagy egy jó poén?” –tette fel a kérdést Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, amikor decemberi sajtótájékoztatója került szóba. Az ellenzéki parlamenti képviselő azt mondta, nem kellett elszámolnia a pártvezetés felé, mert nevetőrohamot kapott a saját sajtótájékoztatóján. Kunhalmi Ágnes azóta, hogy december végén a képviselői irodaházban alig tudta elkezdeni a beszédet, most először állt hivatalosan a kamerák elé. Kunhalmi Ágnesnek tavaly év végén több mint egy perc kellett ahhoz, hogy összeszedje magát, és rátérjen arra, amiért összehívta a sajtó képviselőit. Az MSZP-s politikus maga is bevallotta, hogy „nincs a helyzet magaslatán”, és meg is indokolta azt, hogy miért van jó kedve.

– mondta. A sajtótájékoztatón végül ő maga ajánlotta fel az újságíróknak, hogy kérdezhetnek tőle: a Híradó akkor a Jobbik és a baloldal esetleges választási együttműködéséről szeretett volna többet megtudni. Kunhalmi Ágnes később a Híradó kérdését görcsös igyekezetnek nevezte és azt mondta, emiatt a kérdés miatt nem bírta ki nevetés nélkül.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.