Pesti Srácok

A szomszédban jár a sertéspestis

null

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarország határához közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, mivel nem gyógyítható. Magyarországon eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nébih felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára. Közölték, a betegség átterjedésének veszélye miatt a határon sertéshúst, húskészítményt magáncélra is tilos behozni, ha valaki elhullott vaddisznót lát, értesítse a hatóságot. A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak - áll a közleményben. A Nébih közölte azt is, hogy ez az első eset, amikor Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték. Az állományt - négy vaddisznót és hat malacot - felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették. A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik - tartalmazza közlemény.

Forrás: MTI, fotó: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.