Pesti Srácok

Túlmutat önmagán a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság jelentősége

Túlmutat önmagán a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság jelentősége

Pozitív, iránymutató fejleményként értékelte az üldözött keresztényekért létrehozott helyettes államtitkárságot az Aid to the Church in Need nemzetközi egyházi segélyszervezet közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Mark von Riedemann kifejtette: a válsággócokban tevékenykedő szervezet munkájának fontos része, hogy a politikusokhoz eljuttassák az egyház hangját, tapasztalatait, amelynek el kell jutnia például Brüsszelbe.

Kitért arra is, történelmileg úgy alakult, hogy az Európai Parlament részéről egyfajta távolságtartás alakult ki az egyházi szervezetekkel szemben, de ez változik, részben a világ különböző részein mozgásban lévő 16 millió migráns miatt. Ennek a folyamatnak a vallási tartalmát, motivációit nem lehet figyelmen kívül hagyni, a szekuláris megközelítés nem elégséges, ezt pedig már az EU vezetői is kezdik megérteni – vélekedett az igazgató.

PestiSracok facebook image

Elmondása szerint végre kezd kialakulni az együttműködés, amit erősíthet a magyar kormány által az üldözött keresztények védelmében létrehozott helyettes államtitkárság is. Hozzátette: fontos lépés ez, mivel más államok is figyelik, hogyan fejlődik majd a kezdeményezés. Meglátása szerint mérföldkő a magyar szerepvállalás.

MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.