Pesti Srácok

A 2018-as választásokra készül a szcientológus exelnök

A 2018-as választásokra készül a szcientológus exelnök

Visszatért a közéletbe a szcientológusok exelnöke, Weith Katalin, aki az általa alapított Magunkért Mozgalommal készül a 2018-as választásokra - írja a Magyar Idők.

A tavaly ősszel bejegyzett szervezet kedden tartotta második „közéleti klubját” Debrecenben, de két ízben volt rendezvényük Budapesten is. Weithnek nagy tapasztalata van a hálózatszervezésben, amelyet vállalkozói és „egyházi” tevékenységének köszönhet. Emellett jó kapcsolatai lehetnek a 2010 előtti balliberális elit egyes tagjaival, hiszen 1996-ban a Fővárosi Millecentenáriumi Fesztivál PR-főnöke volt, és ekként, mint egy interjúban fogalmazott, Demszky Gábor és Horn Gyula között kellett „kríziskommunikációt” folytatnia.

Legközelebb 2001-ben Medgyessy Péter mellett tűnt fel, s a gyurcsányi fordulat után, 2004 körül hagyta ott a szocia­listákat. Ebben az időben kezdte meg a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány felfuttatását, amely egy a szcientológusokhoz kötődő számos egészségügyi, szociális és oktatási szervezet közül.

A szcientológusoknak hagyományosan rossz a viszonya a nemzeti-konzervatív oldallal. 1993-ban az Országgyűlés destruktív szektának minősítette őket. A minősítést két évvel később, a Horn-kormány idején oldották fel. Egyházi státusukat és az abból fakadó kedvezményeket pedig 2010 után az új egyházi törvény szüntette meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Heti Válasz

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.