Pesti Srácok

Amerika „hatásos és elsöprő” válaszlépéseket lebegtet Észak-Koreával szemben

Amerika „hatásos és elsöprő” válaszlépéseket lebegtet Észak-Koreával szemben

Az Egyesült Államok "hatásos és elsöprő" válaszlépést tesz, ha Észak-Korea atomfegyvert használna vele vagy szövetségeseivel szemben - figyelmeztetett pénteken a Szöulban tartózkodó amerikai védelmi miniszter.

James Mattis élesen bírálta Phenjant azért, mert folytatja rakétakísérleteit, a nukleáris fegyverek fejlesztését, valamint fenyegető retorikát folytat. Kijelentette: az Egyesült Államok kitart a “békeszerető” Koreai Köztársaság mellet, hogy fenntartsák a Koreai-félsziget és a térség stabilitását. Leszögezte:

– hangsúlyozta az amerikai védelmi tárca vezetője Han Min Ku dél-koreai védelmi miniszterrel az oldalán, aki Mattis látogatását úgy értékelte mint figyelmeztetést Észak-Korea számára. Donald Trump amerikai elnök kormánya védelmi miniszterének első hivatalos látogatása Dél-Koreába vezetett, amivel vélhetően csillapítani akarja Washington távol-keleti szövetségesének aggodalmait, amelyeket Trump korábbi kijelentései kelthettek. Az amerikai államfő választási kampánya során azt hangoztatta, hogy az amerikai erőknek ki kellene vonulniuk Japánból és Dél-Koreából, és a két ázsiai hatalomnak – önmaguk védelmére – atomfegyvereket kellene kifejlesztenie. Japánban mintegy 50 ezer, Dél-Koreában pedig 28 ezer 500 amerikai katona állomásozik.

PestiSracok facebook image

Megépítik a védelmi rendszert

A szöuli védelmi minisztérium később bejelentette: Mattis és Han megegyezett arról, hogy a THAAD típusú rakétavédelmi komplexumot még az idén telepítik Dél-Koreában. A nagy magasságú, végső fázisú, kis és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat megsemmisítő rendszer célja, hogy megvédje az országot a ballisztikus fegyverektől.

Forrás: MTI, fotó: Reuters

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?