Pesti Srácok

Egy amerikai bíró meghekkelte Trump beutazási tilalmát

Egy amerikai bíró meghekkelte Trump beutazási tilalmát

Ideiglenesen felfüggesztette pénteken Donald Trump amerikai elnök hét, muszlim többségű ország állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalmi rendeletét egy seattle-i szövetségi bíró. Az azonnali hatályú döntés országos érvényű. James Robart – akit az előző republikánus elnök, George W. Bush nevezett ki – elutasította a kormány jogi képviselőinek azt az érvelését, hogy az államok nem támadhatják meg az elnöki rendeletet. A keresetet Washington és Minnesota nyújtotta be arra hivatkozva, hogy a tilalom súlyos károkat okoz. A bíró igazat adott nekik.

Robart emellett vitathatónak találta azt is, hogy a Trump-kormányat a 2001. szeptember 11-i merényletekkel indokolta az intézkedést. A szövetségi bíró rámutatott arra, hogy nem követtek el támadásokat a hét országból származó egyének az Egyesült Államokban. A 2001-es merényleteket többségükben szaúd-arábiai állampolgárok követték el, Szaúd-Arábia azonban nem szerepel a beutazási tilalommal sújtott országok között. Robart úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Trump rendelete alkotmányos legyen, tényekkel kell alátámasztani, nem pedig fikcióval.

Bob Ferguson, Washington állam főügyésze közölte: a bírói döntés azonnali hatállyal felfüggesztette a rendelet végrehajtását az Egyesült Államok területén. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Donald Trump rendeletének kulcselemeit több szakértő is alkotmányellenesnek tartja. James Robart bíró rendelete addig hatályos, amíg a bíróság mérlegeli, hogyan folytatódjon az ügy. CNN amerikai hírtelevízió közlése szerint a pénteki rendelkezés azt jelenti, hogy a rendelet ideiglenesen érvényét veszti, az amerikai repülőtereken visszatér minden a rendelet előtti kerékvágásba. A hírtelevíziónak az amerikai határőrség egy szóvivője azt mondta, hogy az ügynökség megvizsgálja a bírói döntést, és eleget tesz minden bírósági rendeletnek.

Egy légitársaság tisztviselője a Reuters hírügynökséggel tudatta: a határőrség tájékoztatta az amerikai légitársaságokat arról, hogy ismét felengedhetik az – ideiglenesen hatályát vesztett – elnöki rendelet által sújtott állampolgárokat a járataikra. A tisztviselő közölte: az érvényes vízummal bíró érintettek ismét felszállhatnak az Egyesült Államokba tartó repülőjáratokra, a légitársaságok pedig éppen frissítik honlapjaikat a változásnak megfelelően.

Az NBC hírtelevíziónak a nemzetbiztonsági hivatal egy tisztviselője korábban viszont azt mondta, hogy a bírósági döntésnek nem lesz azonnal gyakorlati hatása, ugyanis a hét országban kiadott vízumokat visszavonták, ezért az Egyesült Államokba beutazni akaró érintetteknek újra beutazási engedélyért kell folyamodniuk. A január 27-én aláírt elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. Trump egyúttal határozatlan időre elrendelte a szíriai menekültek befogadásának felfüggesztését, és 120 napra leállította az Egyesült Államok teljes menekültprogramját. A Trump-kormányzat az intézkedést nemzetbiztonsági okokkal indokolta.

Sean Spicer fehér házi szóvivő a bírói döntésre reagálva közölte: az elnöki rendelet, amelynek célja az amerikai emberek védelme, törvényes és helyénvaló. A Fehér Ház először „felháborítónak” minősítette a szövetségi bíró rendeletét, később azonban kivette ezt a jelzőt a későbbi, átírt közleményében. Spicer tudatta azt is, hogy a kormány mihamarabb fellebbez a döntés ellen. Az igazságügyi tárca egy szóvivője azonban közölte: még vár a fellebbezéssel. A rendelettel kapcsolatban több keresetet is benyújtottak, a seattle-i a legátfogóbb döntés, amely eddig született.

Beutazhat a szívbeteg iráni kisbaba

Rendkívüli eljárás keretében beutazhat az Egyesült Államokba életmentő szívműtétre a bevándorlási rendelet által sújtott iráni kisbaba - közölte Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. Cuomo helyi idő szerint pénteken közölte, hogy a manhattani Mount Sinai klinika felajánlotta, hogy elvégzi a műtétet. A család azonban később az oregoni Portland mellett döntött, ahol egy rokonuk él.

A kislány családja a héten akart az Egyesült Államokba utazni, miután turistavízumot kapott Dubajban. Donald Trump elnök rendeletének a hét, többségében muzulmán országból beutazókra vonatkozó ideiglenes tilalma miatt azonban visszafordították őket. Cuomo közölte, hogy a Nemzetközi Menekültsegítő Program (IRAP) New York-i székhelyű jogsegélyszervezettel működött együtt, hogy mentességet érjen el a rendelet hatálya alól a kis Fatima számára.

Forrás: MTI. Vezető kép: Reuters/Jonathan Ernst