Pesti Srácok

Hiába kért bocsánatot, Kakuk Zoltán visszahívását kezdeményezte a salgótarjáni Fidesz

null

A Magyar Idők értesülése szerint a salgótarjáni Fidesz kezdeményezte Kakuk Zoltán visszahívását a helyi népjóléti bizottságból Sándor Mária öngyilkossági kísérlete kapcsán közzétett véleménye miatt.

A fekete ruhás nővér néven elhíresült nő nemrégiben az állandó konfliktusai miatt kísérelt meg öngyilkosságot, ám még időben megmentették az életét - írja a Magyar Idők. Kakuk véleményét először az Index egyik olvasója fedezte fel egy közösségi oldalon, ahol az öngyilkossággal foglalkozó cikkhez annyit fűzött hozzá: kár, hogy túlélte.

A volt képviselő azóta bocsánatot kért a nővértől, de fenntartotta azt a véleményét, hogy aki öngyilkosságot követ el, az nem ember. A politikus az Index kérdésére úgy fogalmazott: a Fidesz rosszul teszi, hogy nekimegy, mert tud ő kampányolni ellenük is. – Még keményebben fogom kritizálni az önkormányzatot, szóval engem nem ijesztenek meg – jelentette ki. Az ügy kapcsán a Dopeman néven ismert Pityinger László is üzent Sándor Máriának: „Föl a fejjel, irány egy jó plasztikai sebészet, vagy némi nyelvtanulás után egy nyugati klinika álomfizetésért.”

PS/Magyar Idők, Fotó: Borsonline

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.