Pesti Srácok

Kedves és joviális volt a miniszterelnök Mészáros Antóniával

Kedves és joviális volt a miniszterelnök Mészáros Antóniával

„Orbán a lehető legbarátságosabb hangon beszélgetett velem, és közben látványosan átnézett azokon, akik neki akartak éppen megfelelni. Vagy színjáték volt az egész, és élvezte a helyzetet.” - mondta Mészáros Antónia, az ATV műsorvezetője a 2010-ben Orbán Viktor miniszerelnökkel készített interjújáról a Magyar Narancsnak.

Mészáros Antónia műsora, a Szabad szemmel megszűnése után a Kálmán Olga által hátrahagyott Egyenes Beszéden osztozik Rónai Egonnal, az ATV-n. Az interjúban elmondta, ugyan nem nézte jó szemmel, hogy az ATV-n is futott a kormány menekültellenes kampánya, de neki „az számít elsősorban, hogy a reklám előtt és után mi hangzik el”, és ugyan valóban ellentét volt a műsorok és a reklámok között, de „az ATV nézői tájékozottak, el tudják dönteni, hogyan viszonyuljanak a kormánypropagandához”. Arra a kérdésre, hogy milyen közéleti műsort vezetni nőként, Mészáros Antónia elárulta, nagyon felháborodott, amikor az első adás előtt a szerkesztője „azt tanácsolta, hogy mindegy, mint mondasz, csak mutass jól”. Azt vette észre, hogy az a férfi vendég, aki megpróbál felülkerekedni rajta, az könnyen ellenszenvessé válhat. „Van, aki kifejezetten erőltetett kedvességgel reagál, még akkor is, ha tudom, hogy a pokolba kíván a kérdéseimmel együtt.”

Kedves és joviális

A 2010. júliusi Orbán-interjúról elmondta, hogy a miniszterelnök „kifejezetten kedves volt és joviális”, az IMF-tárgyalásról beszélgettek. „Közben körül voltunk véve ideges köztévés kollégákkal” - mondta Mészáros Antónia. „A viszonylag frissen kinevezett kormányközeli kollégák feltehetően arra számítottak, hogy a miniszterelnök őrjöngeni fog, mert kínos kérdéseket is kapott.” - emlékezett vissza. - „Gyurcsány Ferenc például minden miniszterelnöki interjú után határozottan hangot adott az elégedetlenségének és annak, hogy szerinte méltánytalan kérdéseket tettem fel neki.” A műsorvezető elmondta, hogy Orbán nem panaszkodott, a főnökei azonban igen. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy „az Orbán-interjú nélkül is kirúgtak volna rövid időn belül.”

PestiSracok facebook image

A teljes interjú a Magyar Narancs 29. évfolyam 8. számában olvasható!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.