Pesti Srácok

Kettős merényletet követtek el Szíriában, meghalt egy magas rangú tisztségviselő is

Kettős merényletet követtek el Szíriában, meghalt egy magas rangú tisztségviselő is

Legalább 42-en meghaltak a szíriai kormányerők ellenőrzése alatt álló Homsz városban az állambiztonsági és a katonai hírszerzési hivatal ellen elkövetett, összehangolt öngyilkos merényletekben és lőfegyveres támadásokban szombaton, az áldozatok valamennyien biztonsági tisztségviselők - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivistahálózat és a szíriai állami tévé.

A két hivatal az ország harmadik legnagyobb városának két központi kerületében van - tette hozzá Rámi Abderrahmán, az angliai központú OSDH vezetője. A két helyszínen három-három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát - egyes források szerint az épületeken belül - közölte. Az állami tévé azt jelentette, hogy a robbantások után a merénylők társai lőfegyverekkel támadták az épületeket. A halottak között van a katonai hírszerzés és az állambiztonsági hivatal homszi parancsnoka is - közölte a homszi kormányzó. A halottakon kívül sok a sebesült is, de számuk egyelőre nem ismert az OSDH szerint. Az összehangolt támadás elkövetőjeként az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó, Dzsebhat as-Sám nevű szervezet (a korábbi an-Núszra Front) jelentkezett.

Pénteken egy öngyilkos merénylő megölt legalább 60 embert, többségében civileket az észak-szíriai el-Báb város közelében, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet második legfontosabb szíriai fellegvára volt előző napi elfoglalásáig. A merénylő a gépkocsiját robbantotta fel az el-Bábtól nyolc kilométerre északra lévő Szuszian faluban, két olyan épület előtt, amelyekben a lázadók katonai, illetve biztonsági főhadiszállása van. A tett elkövetőjeként az IÁ jelentkezett.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?