Pesti Srácok

Kilencmilliárdot követelnek Matyi Dezsőtől a cég hitelezői

Kilencmilliárdot követelnek Matyi Dezsőtől a cég hitelezői

Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi könyvkereskedelmi cégének felszámolását végző Kvantál Kft.

A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének előzményeiről azt írta, a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást. Kiemelték, a felszámolási eljárás előtt a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, köztük 5 milliárd forint értékű könyveket, hanghordozókat, és a több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is. A vagyontárgyak "végső soron pénzfizetés nélkül kerültek" a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába - áll a kommünikében, amely úgy fogalmaz, „a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent”.

A felszámoló álláspontját úgy összegezte:

PestiSracok facebook image

A Pécsi Direkt Kft. felszámolója 102 hitelezőt tart nyilván, köztük könyvkiadókat, önkormányzatokat, bankokat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) -; a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint. A közlemény szerint a felszámoló több pert indított "az eltűnt vagyon" visszakövetelésére az érintett cégek ellen, illetve kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását. Mint hozzátették, feljelentést tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonásának gyanúja miatt. Tájékoztatásuk szerint az ügyben a NAV nyomozást folytat. Kuperczkó Adrienn, a NAV dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítását végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. január végén jelentette be, hogy befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető cég és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében. Matyi Dezső erre reagálva akkor közölte, a PD Consulting célja nem az Alexandra-hálózat, a munkavállalók és a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér megmentése, "hanem annak jogellenes megszerzése, eladása, és a vételár eltüntetése".

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) korábbi tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé. A kiadók túlnyomó többsége már visszahívta könyveit az Alexandra bolthálózatából, és a szerződések szerinti 30-60 nap leteltével peres úton próbálja behajtani a Könyvbazár Kft. tartozásait. A MKKE szintén január végén azt javasolta, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket, mivel az a behajtásában sokkal hatékonyabban képes eljárni, mint az érintett csaknem 400 beszállító.

A Kvantál Kft. csütörtökön ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pécsi Direkt-hitelezők érdekeinek figyelembe vétele nélkül jogszerűen sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet tárgyalni, illetve megállapodást kötni.

Forrás: MTI; fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.