Pesti Srácok

Kósa: Eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

Kósa: Eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat - mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

A politikus elmondta, legkorábban július 16-ára lehetett volna kitűzni a helyi népszavazást, de ha "az időhúzásban érdekeltek" élnek a fellebbezési lehetőségekkel, akkor csak októberben lehetett volna azt megtartani. A lobbizást késő lenne elkezdeni már májusban is, emellett a pályázat győzteséről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, így egy "eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat" - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos arról is beszélt, ha tavaly írtak volna ki népszavazást az olimpiáról, akkor a pályázat beadásának határidejéről maradtak volna le. A pályázat beadásakor is ki lehetett volna írni a népszavazást, de ha olyan ügyről akar valaki népszavazást tartani, "amiről teljes a politikai konszenzus, akkor azt nagyon meg kéne indokolni, hogy miért" - tette hozzá.

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este jelentette be, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek, azzal indokolva a döntést, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?