Pesti Srácok

Kósa: "A szocialistákra Magyarország védelmében továbbra sem lehet számítani, a migránsok pártján vannak"

Kósa: "A szocialistákra Magyarország védelmében továbbra sem lehet számítani, a migránsok pártján vannak"

A politikust keddi budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentéséről kérdezték, amely szerint mielőbb vissza kell vonni a pályázatot.

Kósa Lajos erre azt válaszolta: "ebben húzni az időt nem nagyon kell, belátható időn belül ezt a döntést szükséges meghoznia a Fővárosi Közgyűlésnek". Megismételte: konzultálni természetesen kell, de jogi értelemben az ügy ura a főváros.

- fogalmazott. Egy másik kérdésre arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kúria jogerős határozata alapján országos népszavazást nem lehet kezdeményezni az olimpiarendezésről.

PestiSracok facebook image

A frakcióvezető a sajtótájékoztatón részletesen beszámolt az Országgyűlés munkájáról, a keddi döntések közül kiemelve, hogy a parlament megválasztotta zöldombudsmannak Bándi Gyulát, akit nagy többséggel támogattak a képviselők. Emellett a határozathozatalok között - módosításokkal - ismét elfogadták az Alkotmánybíróság által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. Kósa Lajos ezzel kapcsolatban megjegyezte: az alkotmányellenesség kijavítását szolgálta a javaslat, amelyet azonban az MSZP és az LMP nem szavazott meg, vagyis nem támogatták, hogy biztosítsák a megfelelőséget az alaptörvénynek. Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről is döntött a Ház. Ennek célja az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése volt - mondta a tájékoztatón szintén részt vevő Halász János, a Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője.

A Jobbik kvótaellenes alkotmánymódosító javaslatának tárgysorozatba vételét elutasító döntést Kósa Lajos azzal indokolta, hogy "az alaptörvény nem játék", a Jobbik kezdeményezését nem lehetett komolyan venni, miután már "egyszer eljátszották", hogy alaptörvény-módosítást sürgettek a témában, majd a beterjesztett javaslatot nem szavazták meg. Megjegyezte, hogy ő tévedésből nyomott gombot a tárgysorozatba vételre.

A jogi határzár megerősítésével kapcsolatos kormányzati előterjesztésről - amelynek vitáját kedden folytatta le a Ház - a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet: pongyola meghatározás az őrizet, mert valójában arról van szó, hogy a migránsok a menekültügyi kérelmük jogerős elbírálásáig nem léphetnek be Magyarországra.

- fogalmazott.

Hozzátette, arra számít, hogy a tervezett intézkedés miatt várható európai uniós jogvitákat meg fogják nyerni. Kérdésre a politikus indokoltnak nevezte, hogy jelenleg is fenntartják a migrációs válsághelyzetet, szerinte ugyanis ha az nem lenne elrendelve, azt a kérdést kellene feltenni, hogy mikor bontják le a határkerítést. A Fidesz-frakció képviselői ezen túlmenően beszámoltak arról, hogy a parlament előtt fekvő indítványok közül a közúti közlekedési törvény módosítása a sofőrök pihenőidejének változtatásával kapcsolatos - de nem a veronai busztragédiával függ össze -, az épített környezet kialakításáról szóló jogszabály átírásával pedig a 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanok építése, bővítése is csak bejelentésköteles lesz. Lakóparkokra nem vonatkozik majd a szabályozás.

Beszámoltak továbbá arról, hogy már tárgyalja a Ház a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását, valamint hamarosan azt a javaslatot is megvitatják, amely alapján - kárenyhítési okokból - nemcsak csapadéktartalom, hanem hőmérséklet alapján is megállapítható lesz az aszály beállta. A letelepedési kötvényeket firtató kérdésre Kósa Lajos azt válaszolta: már csak a folyamatban lévő államkötvény-igényléseket bírálják el, újakat nem bocsátanak ki. Halász János frakciószóvivő egyúttal jelezte, hogy ezentúl minden kedden tartanak frakció-sajtótájékoztatót, amelyen alapvetően a parlamenti munkáról adnak számot.

PS/MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.