Pesti Srácok

Közös jelöltet indít az MSZP, a DK és a Párbeszéd Zuglóban

Közös jelöltet indít az MSZP, a DK és a Párbeszéd Zuglóban

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Összefogás Zuglóért Egyesület Bitskey Bence személyében közös jelöltet indít a zuglói időközi önkormányzati képviselő-választáson - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón.Azért tartanak időközi választást, mert az egy évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma.

Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a Fidesz nyomást gyakorolt a helyi választási bizottság munkájára, ennek hatására tűzték ki április 23-ára az időközi választást, de - jelezte - a határozat állampolgári fellebbezések miatt jelenleg a Fővárosi Ítélőtábla előtt van. A jelöltről szólva Tóth Csaba elmondta, a 30 éves Bitskey Bence - a nemzet színészének, a néhai Bitskey Tibornak az unokája - Zuglóban született, itt is él, jelenleg az önkormányzat egyik cégénél civil kapcsolatokkal és rendezvényszervezéssel foglalkozik.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, a zuglói embereknek az az érdeke, hogy az elmúlt két év békés fejlődését folytatni tudják, és ne forduljanak vissza a "Papcsák-korszak" irányába. Karácsony Gergely az LMP-nek, a Liberálisoknak és a Civil Zugló Egyesületnek azt üzente, nyitottak arra, hogy előválasztást tartsanak annak érdekében, hogy az időközi választáson valóban csak egy jelölt álljon a Fideszével szemben. Szerinte erre lenne elég idő, hiszen március 6-án indul el a hivatalos jelöltállítás. Az LMP-nek, a Liberálisoknak és a Civil Zugló Egyesületnek kell eldönteni, hogy nekik az a fontos, hogy megmutassák magukat, vagy pedig nem is a Fidesz ellenében indulnak, hanem az ellenzék megosztásáért - mondta. Kérdésre hozzátette, sajnálja, hogy Együttet nem tudták meggyőzni a közös indulásról.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke arról beszélt, már 2014-ben is megmutatták Zuglóban, hogy győzni csak együttműködésben lehet és most is ezt tervezik. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke hangsúlyozta: a szocialisták mindent megtesznek a jelölt támogatása érdekében a következő időszakban. Nyerni fogunk, mert nyernünk kell, ez ma Zugló és a magyar emberek érdeke - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Több mint egy éve a Blikk számolt be Sápi Attila eltűnéséről. A lap szerint a politikust 2016. január 5-én látták utoljára, amikor tréningruhában és kabátban lement vásárolni újpalotai otthonából.

Forrás: MTI; fotó: Máthé Zoltán/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.