Pesti Srácok

Már harmadik éjjel voltak zavargások Párizs környékén rendőri erőszak miatt

Már harmadik éjjel voltak zavargások Párizs környékén rendőri erőszak miatt

Keddre virradóra harmadik éjjel voltak, immár egyre nagyobb mértékű zavargások Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban, ahol egy rendőr ellen eljárás indult, mert egy utcai igazoltatás közben gumibottal "megerőszakolt" egy fiatalembert. Francois Hollande államfő kedd este látogatást tett a bántalmazott férfinál a kórházban.

A köztársasági elnök félórát töltött a 22 éves férfi ágya mellett, üdvözölte annak "méltó és felelős" reakcióját, és jelezte, hogy a fiatalember "példamutató viselkedéséről" ismert. A Théo névre hallgató fekete bőrű sértett azt kérte az elővárosi fiataloktól, hogy "ne háborúzzanak", és azt is elmondta, bízik az igazságszolgáltatásban. A helyi ügyészég tájékoztatása szerint a bántalmazott 22 éves férfinak igazságszolgáltatást követelő több száz családanya békés esti tüntetése után randalírozók több tucat kukát és gépkocsit felgyújtottak keddre virradóra. A kisvárosban megerősítették a rendőri készültséget - egyebek között helikopter köröz felette -, és reggel 24 embert előállítottak.

A zavargások annak hatására törtek ki, hogy egy múlt csütörtökön filmre vett előállítás miatt négy rendőr ellen vizsgálat indult: egyet nemi erőszakkal, hármat pedig csoportosan elkövetett szándékos erőszakkal gyanúsítanak. Mind a négy rendőrt felfüggesztette a belügyminiszter. Az ügyészség szerint csütörtök délután a rendőrök fiatalokat igazoltattak, akikről azt gyanították, hogy kábítószer-kereskedőknek állnak lesben és biztosítják az értékesítést Aulnay-sous-Bois egyik lakótelepén. Az előállítás során egy 22 éves fekete bőrű férfit, aki megpróbált ellenállni, gumibottal ütni kezdték a rendőrök.

A rendőrség térfigyelő kamerái által rögzített és nyilvánosságra került felvételen látszik, amint az egyik rendőr a fiatalember fenekébe nyomja a gumibotot. "Szándékosan nyomta a fenekembe a gumibotot" - mondta a Théo, a műtétre szoruló fiatalember a BFM hírtelevízióban. Azt állította, hogy nem tartozott az előállított többi fiatalhoz, csak éppen arra ment, ezért a rendőrök őt is igazoltatták. "Amikor betettek a kocsijukba, tovább vertek, a nemi szervemre is ütéseket mértek, leköptek, négernek, szemétnek neveztek" - mondta. Családja nyugalomra kérte az embereket a hétfő esti békés menetet megelőzően.

PestiSracok facebook image

A többnemzetiségű elővárosban már harmadik éjjel voltak zavargások: a randalírozók ezúttal is különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket, és gépkocsikat, kukákat gyújtottak fel. "Jóllehet rendőrök ezrei korrektül végzik a munkájukat, még mindig túl sok az előállítás, és sok fiatal fél. Ez rontja a köztársaságról alkotott képet, amit sürgően meg kell állítani" - írta közleményében Stéphane Troussel, Seine-Saint-Denis megye kormánypárti szocialista elnöke.

Nem először robbant ki erőszakig fajuló konfliktus egy elsősorban bevándorlók lakta elővárosban helyi fiatalok és igazoltató rendőrök között. A 2005-ben három hétig tartó országos zavargásokat megelőzően Clichy-sous-Bois-ban áramütéstől meghalt két helyi fiatal, mert rendőrök elől bemenekültek egy trafóházba. Mindeközben a francia rendőrség rendszeresen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetűek lakta negyedekben "rendőrellenes gyűlölet" uralkodik.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?