Pesti Srácok

A párizsi ügyészség napokon belül eljárást indít Francois Fillon ellen

A párizsi ügyészség napokon belül eljárást indít Francois Fillon ellen

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség napokon belül eljárás indít a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon ellen feleségének és gyerekeinek állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt.

- reagált vasárnap délután az ügyészség a sajtóértesülésre.

A vasárnap megjelenő francia hetilap szerint az ügyben indult előzetes eljárást követően három lehetősége van az ügyészségnek: vagy ejti a vádakat és lezárja az ügyet, vagy eljárást indít az elnökjelölt ellen és átadja az ügyet a vizsgálóbíróknak, akik a későbbiekben döntenek a vádemelésről, vagy pedig az ügyészség egyből büntetőbíróság elé küldi Francois Fillont. Az előzetes eljárást végző nyomozók által összeállított dosszié alapján az ügyészség a két utóbbi lehetőség közül fog a jövő héten választani - írta a lap.

PestiSracok facebook image

Az első esetben az eljárást "elég gyorsan" lefolytathatják a vizsgálóbírók, és beidézhetik a Fillon házaspárt, hogy ismertessék velük a vádemelés tényét. Amennyiben az ügyészség egyből a bíróságra utalja az ügyet, a pert tizenegy napon belül, azaz február utolsó vagy március első hetében meg kell rendezni, az ítéletre azonban feltehetően heteket kell várni.

A JDD szerint nem valószínű, hogy az ítélet megszületik március 17. (az elnökjelöltséghez szükséges aláírások bemutatása és a jelentkezések végső dátuma) előtt. Az igazságszolgáltatás egyébként úgy is dönthet, hogy a pert az elnökválasztási kampány idejére felfüggeszti, és csak a választások után hoz döntést az ügyben. A jobboldali elnökjelölt a francia hírtelevíziók által élőben közvetített és kétmillió néző által követett egyik sajtótájékoztatón "elnézést kért a hibáért", hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, "jogosnak" nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor "legálisnak és "átláthatónak" nevezte az állásokat.

A francia sajtó azonban úgy véli, továbbra sincs nyoma annak, hogy a felvett közel egymillió euróért cserébe a családtagok ténylegesen dolgoztak volna Fillon mellett. Az ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított előzetes eljárást közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával, külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben is házkutatást tartottak.

Pénteken kihallgatták Fillon két gyermekét is, akik a szenátusban voltak bejelentve 2005 és 2007 között apjuk asszisztenseként. Anyjával ellentétben Marie-nak volt parlamenti belépője, és rendszeresen megfordult a felsőházban. Fillon a botrány miatt a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, és a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítik. A jelenlegi állás szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, és az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.

Forrás: MTI; Fotó: capitalfm.co.ke

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?