Pesti Srácok

Rétvári: már nem a pedagógusokról szól a Tanítanék Mozgalom

Rétvári: már nem a pedagógusokról szól a Tanítanék Mozgalom

Egyre kevesebb a Tanítanék Mozgalom tevékenységének szakmai tartalma, az már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól, hanem politikai célokról - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az államtitkár a Tanítanék Mozgalom által vasárnapra szervezett tüntetésre reagált, amelyen a résztvevők a magyar oktatásügy megújítását, Balog Zoltán szakminiszter távozását követelték és a civil szervezetek működésének megnehezítése ellen tiltakoztak a Parlament előtt. Rétvári Bence elmondta: a munkájába 250 szakértőt bevonó köznevelési kerekasztalnak - amelyre a mozgalom képviselőit is meghívták - már 14 ülése volt, a hat munkacsoportnak pedig összesen csaknem száz ülése. Ha az elmúlt egy évben valaki tenni akart valamit az iskolákért, gyerekekért, pedagógusokért, akkor ezt a kerekasztalon meg tudta tenni, hiszen számtalan rendelet- és törvénymódosítás, valamint más szervezeti átalakítás valósult meg a köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként - jelentette ki. Hozzátette: a mozgalom azonban "nem hajlandó" eljönni a kerekasztal üléseire. Az ennek okát firtató kérdésre az államtitkár azt válaszolta: a szervezet a szakmai irányból elmozdult egy politikai irányba, tevékenysége már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól. A politikus erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ha valaki javítani akar a közoktatás helyzetén, akkor tárgyal, ha valaki politizálni akar, akkor tüntetéseket szervez.

- fogalmazott. A köznevelési kerekasztal munkájáról elmondta, hogy most a tartalmi kérdések vannak soron, a Nemzeti alaptanterv. Ez arról szól, hogy a diákok megtanulható és a jövőben használható tudást szerezzenek a jövőben használható módszerrel, hiszen a most iskolába járó gyerekeknek legalább 30 százaléka olyan munkakört fog betölteni, amely még nem is létezik - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?