Pesti Srácok

Romano Prodi szerint Európának két nagy ellensége van: Marine Le Pen és Donald Trump

Romano Prodi szerint Európának két nagy ellensége van: Marine Le Pen és Donald Trump

Az Európai Unió végét jelentené, ha a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen lenne a francia elnökválasztás győztese - vélekedett Romano Prodi az Európai Bizottság volt elnöke hétfői nyilatkozatában.

Romano Prodi a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak adott interjút. Prodi - aki kétszer is betöltötte az olasz miniszterelnöki tisztséget, illetve 1999 és 2004 közötti volt az Európai Bizottság elnöke - azt hangoztatta, hogy

- fogalmazott Romano Prodi, aki szerint éppen a "Trump-hatás" kényszerítheti végre reakcióra az európaiakat. Az olasz politikus a megoldást az Angela Merkel német kancellár által is felvetett kétsebességes Európában látja: Szavai szerint

PestiSracok facebook image

Úgy vélte, hogy a kétsebesség nem egy első- és másodosztályú Európát, hanem az európai cselekvőképesség megerősítését jelenti. Hangsúlyozta: a római kormánynak jól fel kell készülnie a Római Szerződés évfordulóján az olasz fővárosban tartandó márciusi csúcstalálkozóra.

PS/MTI, Fotó: IESE Business

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.