Pesti Srácok

Schiffernek esze ágában sincs visszamenni a TASZ-hoz: nem neki való ez a fajta „jogvédelem”

Schiffernek esze ágában sincs visszamenni a TASZ-hoz: nem neki való ez a fajta „jogvédelem”

Megváltozott a TASZ stratégiája, és az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem, indokolta Schiffer András egy rádióinterjúban, miért nem megy vissza a „jogvédő” szervezethez dolgozni. Az LMP volt társelnöke szerint az ország életében belpolitikai folyamatok nem, csak külső tényezők hozhatnak nagy változást.

Schiffer András, az LMP politikától visszavonult társelnöke a Rádió Q-n nyilatkozott. Mint mondta, visszavonulását követően sem korábbi munkahelyének, a TASZ-nak, sem neki nem jutott eszébe, hogy visszamenjen a „jogvédő” szervezethez dolgozni. Schiffer elmondta: egyrészt megváltozott 2008 óta a TASZ stratégiája, valamint az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem – olvasható a mandiner.hu oldalán.

Politikától való visszavonulásáról Schiffer András azt mondta, szeretne minél jobban kimaradni az LMP életéből a konfrontációs felületeket csökkentendő. Némi felelősséget érez azért a párt és jövője iránt, szeretné, ha 2018-ban is a parlamentben ülne a Lehet Más a Politika, hiszen ez a választás sem lefutott. Jövőre Orbán Viktornak elég nehéz lesz elvesztenie a választást, véli a jogász-politikus: az emberek nemigen látják kormányzóképesnek az ellenzéki pártokat. Schiffer szerint a 2014-2018-as ciklus arra világít rá, hogy a belpolitikai folyamatokból nem következik, hogy változás állna be az ország vezetésében, erre inkább külső folyamatok, tényezők hathatnak. A Momentum Mozgalom körüli csodavárást Schiffer nem akarta kommentálni.

Forrás: Mandiner.hu. Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.