Pesti Srácok

A vásárlók átverése is része az EU perifériájáról a központba tartó pénzáramlásnak

A vásárlók átverése is része az EU perifériájáról a központba tartó pénzáramlásnak

Az osztrák kólában az íz, a magyarban a cukor több – ezt az eredményt hozta egy 2014-es Nébih-vizsgálat, amelyben sok más, itthon és külföldön egyaránt kapható terméknél tapasztatlak eltérést, általában a külföldön kaphatóak javára. Nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is hullámokat vetett az ügy, rendkívüli V4-csúcstalálkozó is lesz emiatt. Az M1-en Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Tóth Norbert nemzetközi jogász boncolgatta a témát, és egyetértettek abban, hogy az Európai Unió felléphetne a vásárlók átverése ellen, de ez nem igazán érdeke.

Parragh László, a műsorban kifejtette: nem csak élelmiszerben van különbség, hanem sok másban, például mosóporoknál is. Tóth Norbert nemzetközi jogász arról beszélt, hogy az ügynek van fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági része, valamint versenyjoggal kapcsolatos vetülete is. Ebből a szempontból lehetne szerepe az EU-nak, ha bizonyítani lehetne, hogy a nagyvállalatok összehangolt magatartásának versenytorzító hatása van – tette hozzá.

Parragh szerint technikai megoldás lehetne az, hogy egy terméket mindenhol, az EU területén azonos minőségben kellene forgalmazni – ezt tudná az EU ellenőrizni, de most ez nem érdeke – mondta. Hozzátette: az uniónak ehelyett jelenleg az az érdeke, hogy legyenek alapvetően fogyasztó országok, ahonnan a jövedelem a régiókból a központba áramlik. Ez kettős mérce – erősítette meg a műsorvezető felvetését az MKIK elnöke. Tóth Norbert szerint lehet piackutatásra hivatkozva különböző ízű termékeket árusítani, de az EU az egyenlőség társadalma is, tehát „nagyon nem korrekt, hogy azonos terméket nem azonos összetevőkkel, minőséggel hoznak forgalomba”. Szerinte az lenne jó, ha ezek az ügyek eljuthatnának az Európai Bíróság elé. Erre több lehetőséget is lát a szakértő. Szerinte, ha az uniós esetjogban egyértelműbb lenne, hogy azonos termék csak azonos minőséggel kerülhet forgalomba, akkor könnyebb lenne Magyarország helyzete is.

Az alacsony vásárlóerőre foghatják a gyártók a fogyasztók átverését

PestiSracok facebook image

Parragh szerint nagyon fontos, hogy az ügy közbeszéd tárgya lett a régióban, és elképzelhető, hogy a mostani botrány miatt kiszorulhatnak a régióból azok, akik silány árut hoznak forgalomba. Az élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos szerint viszont az EU nem léphet fel az élelmiszergyártók jelenlegi gyakorlati ellen. Tóth Norbert szerint ezért más biztost is meg lehetne kérdezni az ügyről – mivel akár emberi jogok megsértése is megtörténhetett, így az uniós ombudsmant is meglehetne kérdezni – vélte.

Parragh László szerint figyelembe kell venni a multik nagy érdekérvényesítő képességét, de „nem szabad elfogadnunk, hogy átvernek bennünket”. Tóth Norbert úgy fogalmazott: meg fogják próbálni kimagyarázni, hogy miért nem átverés, és egy esetleges perben is lesz kimentési ok. Szerinte egyébként a vásárlóerőre fognak hivatkozni.

hirado.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.