Pesti Srácok

Az Egyesült Államok kiléphet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok kiléphet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - derült ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán nyilvánosságra került leveléből.

A miniszter még március elején közölte kilenc, emberi jogi kérdésekkel foglalkozó szervezetnek írt levelében, hogy amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem foganatosít "érdemleges reformokat", Washington többé nem vesz részt a munkájában. A levél - miután elsőként a Foreign Policy című külpolitikai folyóirat hírt adott róla - szerdán került nyilvánosságra. A kilenc emberi jogi szervezet - köztük a Freedom House, a Jacob Blaustein Intézet és a Better World Campaign - februárban levélben kérte az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok továbbra is vállaljon aktív szerepet az ENSZ Emberi Jogi Tanács munkájában, és Tillerson erre válaszul fogalmazta meg a reformokat sürgető álláspontot. Mint kifejtette, az Egyesült Államok 2009 óta vesz részt az Emberi Jogi Tanács munkájában, és azóta mindig igyekezett, hogy "a szervezet még hatékonyabb legyen". A Tillersonnak írt levélben a szervezetek rámutattak: a tanács munkája máris változóban van, és az eddig Izraelre fordított, aránytalanul nagy figyelem immár inkább az emberi jogokat durván megsértő néhány államra, a "haramiaállamokra és terroristákra" irányul, valamint azokra a független vizsgálatokra, amelyek "az emberi jogokkal elkövetett komoly visszaéléseket" tártak fel, például Észak-Koreában, Iránban, Szíriában, az Iszlám Állam vagy a Boko Haram terrorszervezetek által uralt területeken. Az Izraelnek szentelt határozatok és különleges ülések száma szintén "jelentős mértékben csökkent" - húzták alá a levélírók. Válaszlevelében az amerikai diplomácia irányítója - a reformok sürgetése mellett - kifejtette: az új amerikai kormányzat változatlanul "erős és elvi kifogással él a tanácsban Izraellel kapcsolatosan tapasztalható elfogultság ellen". Leszögezte továbbá, hogy az Egyesült Államok számára elsődleges fontosságú, hogy megújítsák az ENSZ szíriai helyzetet vizsgáló bizottságának mandátumát, és az új amerikai kormányzat rendkívül fontosnak tartja az iráni, észak-koreai és burmai helyzettel foglalkozó speciális jelentéstevők munkájának támogatását is. Rex Tillerson a javasolt és elvárt reformoknak azonban nem szabott határidőt.

Forrás: MTI; Fotó: EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.