Pesti Srácok

Az unióban kapható mézek ötöde hamisítvány

Az unióban kapható mézek ötöde hamisítvány

Lesújtó eredménnyel zárult az Európai Unió kiemelt mézpiaci ellenőrzése, a minták több mint húsz százalékáról derült ki, hogy hamisítvány; az eredményeket látva az Európai Bizottság egy központi mézadatbank létrehozását tervezi - írta a Magyar Idők szerdán.

Az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága azt követően indított eljárást, hogy a termelők - köztük magyar méhészek - 2015 végén Brüsszelben és Budapesten is felhívták a figyelmet arra: a polcokra olyan ázsiai mézek kerülnek, amelyek nem természetes eredetűek.

Nagy István, a földművelésügyi tárca parlamenti államtitkára a lapnak elmondta: a hazai méztermelők érdekében az agrárkormányzat a nemzetközi fórumokon is lépéseket tett, az uniós vizsgálat is a magyar fellépés eredményének köszönhető.

Az ellenőrzésben minden uniós tagállam részt vett, sőt Norvégia és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az uniós hatóság 2264 mézmintát vizsgált meg, a termékek 45 százaléka kiskereskedelmi forgalomból származott. Az előzetes kiértékelés alapján a minták 15 százaléka bizonyult hamisnak, majd további vizsgálatok után újabb 5,6 százaléknál merült fel a hamisítás gyanúja.

PestiSracok facebook image

Magyarországon mára szinte eltűntek a kínai mézek a polcokról, a helyüket kiváló minőségű magyar áru vehette át, ami Nagy István szerint a szigorú ellenőrzéseknek köszönhető - írta a Magyar Idők.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.