Pesti Srácok

Balog Zoltán: „Az Egyesült Államokban is vannak, akik kritikusan szemlélik Soros tevékenységét”

Balog Zoltán: „Az Egyesült Államokban is vannak, akik kritikusan szemlélik Soros tevékenységét”

A kormány szívesen tárgyal minden egyetemmel, de senki sem állhat a törvények fölött – jelentette ki pénteken Balog Zoltán a külföldi alapítású egyetemekre vonatkozó törvényjavaslat kapcsán. Az emberi erőforrások minisztere a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitója után újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: úgy kell megvizsgálni a külföldről Magyarországra települt egyetemeket, hogy tisztességes verseny legyen, Magyarország érdekei érvényesüljenek, valamint a jogszabályok be legyenek tartva.

Ezen az alapon a kormány szívesen tárgyal mindenkivel, azokkal is, akik a szabályokat eddig nem tartották be – közölte a miniszter. Balog Zoltán elmondása szerint nem létezik a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) működéséről egyezmény Magyarország és New York állam között, noha van két szándéknyilatkozat, amelyekből nem jött létre államközi szerződés. Ennek mentén a magyar kormány készen áll a tárgyalásra – jegyezte meg. Ha egy amerikai állam megkeresi ebben az ügyben Magyarországot, és ott van egy olyan egyetem, amely valóságos képzést folytat, akkor nincs akadálya a megállapodásnak – szögezte le a miniszter. Balog Zoltán emlékeztetett arra:

A miniszter emlékeztetett: Macedóniában komoly vizsgálat folyt Soros György szervezeteinek befolyása kapcsán, de az Egyesült Államokban is vannak, akik kritikusan szemlélik azt a tevékenységet, amelyet Soros György világszerte folytat. Ez jelzi, hogy nem vagyunk egyedül – mondta el Balog Zoltán. A miniszter közölte: szívesen megvitatja a törvényjavaslatot az azt ellenző Lovász Lászlóval, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, akinek a közvetítése azonban nem szükséges, hiszen a CEU ügyét államközi tárgyalásokon kell rendezni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: kormany.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.